Lecserélték az igazgató urat az Áll az alkuban

2018.02.07. 11:00

Egyre többet tudni róla, épül folyamatosan a személyisége, és sokan szeretnék megtudni, ki van a vonal másik végén a TV2 táskás vetélkedőjében. De ez a műsor egyik nagy titka, aligha mondják el.

Gundel Takács Gábor az Origónak elmondta, hogy az igazgató úr egy valós személy, és tényleg beszélget valakivel az Áll az alkuban. „Nem mondom el, ki ő, mert két nagy kérdésre nem válaszolhatok: hova zuhannak az emberek a Maradj Talpon!-ban, és ki az igazgató az Áll az alkuban? Amúgy ő olyan, mint Columbo felesége, akiről beszélnek, de soha nem látja senki. Ezek a figurák működnek. Az igazgató urat mi személyesítettük meg, felruháztuk tulajdonságokkal, a nézők pedig szerették a fiktív figurát, nyilván visszahozzuk" – mesélte korábban.

Halló, igazgató úr?Forrás: tv2

Most kiderült, hogy nem is egy (fiktív) igazgató úr van. „Nagyjából hét évvel ezelőtti változat ötvözte az amerikai és a mi általunk továbbgondolt verziót. A Kovács Áron vezette évadokban azonban egy másik igazgató szerepelt. Az őszi évadtól mi visszatértünk az alapokhoz és visszahoztuk azt az igazgatót, akivel egykoron elindult a műsor, és akinek közben még tovább épült a személyisége" – mondta Bányai Gábor producer a Műsorvízió blognak.

Gundel Takács az Origo kérdésére válaszolva elmondta, hogy szerinte azért jó a nézettség, mert emberi a műsor. „Nyilván jellemzően - de nem kizárólag - másfajta játékosok jelentkeznek ide, mint egy tudást, olvasottságot igénylő kvízbe, ahol ilyen szempontból sok a vesztenivaló is, hisz másnap vissza kell menni a munkahelyre, akkor is ha buta volt valaki. Az Alkuban ebből a szempontból kevesebb a kockázat. Ugyanakkor egy műveltségi vetélkedő is emberekről szól, ott is vannak érdekes történetek. A műsorok látszólag pénzről, tudásról szólnak, valójában emberi döntésekről, érzelmekről, nevetésről és sírásról, győzelemről és vereségről."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK