Rékasi Károly milliókat kaphat a biztosítótól

2018.02.08. 21:07

Elkezdődött Rékasi Károly balesetének tárgyalása, és bár a vádlott együttérzését fejezte ki, a színésznek ez kevés.

Mint az ismert, 2015 júniusában Rékasi Károly súlyos motorbalesetet szenvedett, amikor máig tisztázatlan körülmények között hátulról belecsapódott egy kanyarodó személyautóba. A színész maradandó sérülést szenvedett, jobb lába azóta 5 centiméterrel rövidebb. Hónapokig kórházban volt,  többször műtötték, sokáig csak mankóval tudott közlekedni és régi szerepeit is csak nemrég tudta visszavenni. A balesetet okozó férfi végül a tárgyalóteremben kért bocsánatot a színésztől.

"Miért nem tudott rendesen bocsánatot kérni? Miért nem tudta azt mondani, hogy ő a hibás és sajnálja? Miért nem?" - tette fel kérdéseit Rékasi, miután a vádlott elmondta, hogy nem érzi magát felelősnek a történtekért.

Forrás: Hámori Zsófia/ Life.hu

"A vádlott nem kereste meg ügyfelemet semmilyen módon. Nagyon hosszú idő telt el, és volt, hogy az ügyfelem igazán mélyponton volt lelkileg és fizikailag is, és nem kereste fel. Rékasi Károlyban ennek ellenére nincsen semmiféle bosszúvágy, ha megállapítják a felelősséget, az elég lesz. Nem várható súlyos ítélet, maximum felfüggesztett büntetést, valamint pénzbírságot szabnak ki. Az anyagi kárpótlást a biztosító intézi, a vádlottal szemben nincs ilyen igényünk. A biztosító akkor zárja le a kárrendezési eljárást, ha ennek az ügynek is jogerősen vége lesz, addig előlegeket kap. A végösszeg milliós nagyságrendű. De mondom, Rékasit ez egyáltalán nem érdekli, csak az, hogy állapítsák meg a vezető felelősségét" - mondta a színész jogi képviselője a Blikknek.

TOVÁBBI CIKKEK