Sötét elmegyógyintézet, rémisztő játékbaba és testhorror

2018.02.09. 20:04

Horror témában nehéz maradandót alkotni, nem csak a filmek, de sorozatok terén is. A nívósabb szériákat vagy elkaszálták (Bates Motel, Penny Dreadful), vagy már közel sem ragyognak régi fényükben (American Horror Story, Odaát), így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a zsánerre ráfért némi vérfrissítés. Ezt az űrt hivatott betölteni a Lore, több-kevesebb sikerrel.

A The Walking Dead és az X-akták producerei furcsa fába vágták a fejszéjüket, amikor életre hívták ezt az antológia-sorozatot. A Lore mind a hat epizódja más történetet mesél el, de ezen felül is több érdekességet tartogat. A részek klasszikus horroralakokat, legendákat, sablonokat mutatnak be, úgymint a vámpírok, vérfarkasok születését, vagy épp a szellemek, démonok által megszállt dolgok mítoszát.

Az ötletgazda, Aaron Mahnke narratívája végigköveti a cselekményt és afféle dokumentarista jelleggel ruházza fel a látnivalót. Az alkotók emellé kreáltak egy filmszerűbb, párhuzamosan futó sztorit, ami az informatív monológok mellett vizuálisan öleli körbe a történetet. Vegyük kicsit tüzetesebben is górcső alá a hat epizódot, megjelenés szerint.

Erős nyitás

A nyitány a 19. századi Amerikába kalauzolja a nézőt, ahol az élet és halál kérdéskörét taglalja. A mai orvostudomány már számos nagyszerű vívmánnyal rukkolt elő, akkoriban azonban több olyan esetről volt tudomás, amikor valakit élve eltemettek, mivel nem tudták, hogy az illető meghalt, vagy sem. A történet George Brownról szól, aki feleségét és több gyermekét is elvesztette a tomboló tüdővész miatt. A korabeli gyógyszerek csak ideig-óráig kínáltak megoldást, a kór így gyógyíthatatlannak bizonyult.

A helyiek babonákban kezdtek hinni a tudomány helyett, ami egy igen furcsa esetet eredményezett. Mahnke több, egymástól látszólag elütő témát gyúr egybe az epizódban, ami kezdetben furcsán hatott, a végén azonban egy ügyes csavarral összeértek a szálak, és egy olyan mítosz alapját ismerhettük meg, amiről talán fogalmunk sem volt, hogy milyen körülmények közt született.

A második epizód a szanatóriumok és elmegyógyintézetek sötét világába enged betekintést. Az első harmadban azokat a szörnyű állapotokat követjük nyomon, melyek az 1800-as és 1900-as évek elején uralkodtak az ilyen helyeken. Nem véletlenül adnak otthont ezek az intézmények oly sok horror történetnek.

Egy bizonyos Walter Freeman úgy hitte, hogy egy egyszerű eljárással az elmegyógyintézetek lakóit meg lehet gyógyítani, hogy visszatérhessenek a kinti világba. Ez az eljárás a lobotómia volt. Az epizód e módszert vizsgálja, miközben portét fest Freemanről: nem egy klasszikus értelemben vett horrorlegenda, de a modern orvoslás egy igen bizarr eszköze, ami önmagában is ijesztő. A tényeket látva és hallva ez pedig csak tovább erősödik.

A harmadik felvonásban ismét a 19. századba repülünk vissza, egy kis faluba, Írországba. Akkoriban a folklór sokkal nagyobb szerepet töltött be az emberek életében, mint ma, a mendemondákat gyakran vélték valósnak. Egy férj és a felesége történetét látjuk, melyben a férj úgy vélte, hogy kedvese már nem önmaga. Ez a fajta alapfelütés számos testhorrorban megtalálható, Mahnke pedig az akkori hiedelmeket fűzi össze modernkori megtörtént eseményekkel. Erőteljes epizód, melyben ismét egy népszerű alműfaj eredetét ismerjük meg. Az ír őskultúra, a nők akkori helyzete és a nyomasztó bevezető, mind roppant hatásossá teszik az összképet.

A cikk folytatódik, lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő