Szorongásáról, depressziójáról beszélt Selena Gomez

Met Gala 2017, Selena Gomez
Selena Gomez a 2017. május 1-jén tartott New York-i Met gálán
Vágólapra másolva!
Selena Gomez depressziójáról vallott, úgy érzi, vannak problémái, amiken sosem tud majd úrrá lenni.
Vágólapra másolva!

Selena Gomez hosszú interjút adott a Harper's Bazaarnak, ebben lelki problémáiról is szó esett, elmesélte, hogy nemrég kezelésre szorult a szorongása és a depressziója miatt.

A terápia során Gomez megértette, hogy vannak problémái, amiken valószínűleg soha az életben nem tud majd felülkerekedni, meg kell tanulnia együttélni ezekkel.

Selena Gomez a tavalyi American Music Awardson Forrás: FilmMagic/2017 Jon Kopaloff/Jon Kopaloff

Az énekesnő és színésznő úgy véli, már azzal is sokat segít magán, ha megbékél a lelki gondjaival, 2018-at már ennek jegyében szeretné tölteni.

"Sosem lesz olyan nap, amikor azt mondom, itt vagyok egy csinos ruhában, és ezzel nyertem is. Vannak harcaim, amik egész életemen keresztül el fognak kísérni, de rendben vagyok ezzel, mert tudom, hogy önmagamat, az egészségemet mindig a többi dolog elé fogom helyezni" – mondta.