Olyan történt az Áll az alkuban, mint még soha

áll az alku
Vágólapra másolva!
Az utolsó négy táska közül kettő a legnagyobb összeget tartalmazta a február 14-i adásban.
Vágólapra másolva!

Gundel Takács Gábor sem emlékezett olyan esetre, hogy az Áll az alkuban a végjátékban, négy közül kettő épp a két legnagyobb értékű fémtáska lett volna. A mongol Saraa a vége felé a 800 ezres, a 25 milliós, az 50 milliós csomaggal szemezett, és ott volt még egy mini kandalló, messze legrosszabb opcióként. Az „igazgató úr" ekkor 4 millió 300 ezer forintot ajánlott, a hölgy nem fogadta el. „Lehet, hogy többet tartogat még a játék nekem" – mondta.

Forrás: tv2

Hamar kilőtte a mini kandallót, így a helyzete tovább javult. 8 milliós ajánlat érkezett, erre nem tudott nemet mondani a játékos, pedig a végén már karnyújtásra volt az 50 millió. Kiderült egy percre rá, hogy jól döntött, mert a 800 ezres táskát adta el tízszeres áron.

Forrás: tv2

A 23. táska lehetőségei már nem izgatták fel a letelepedési engedélyért küzdő, húsz éve itt élő nőt, így nyolcmillióval – és tökéletesen érhető vigyorral - távozott a stúdióból.

Szavazzon!

Mely magyar (sorozatban is szereplő) színésznővel randizna? Ötöt is választhat!