Tíz kiló plusszal tért vissza Czippán Anett

Czippán Anett interjú - EZEKET HASZNÁLD
Vágólapra másolva!
Czippán Anett máris visszatért a képernyőre, a TV2 Ripost című műsorában kéthetente lesz képernyőn. Tíz kiló maradt rajta a szülés után, és bár ezzel nincs kibékülve, szerinte a világ legtermészetesebb dolga, és ezzel együtt is nagyon boldog.
Vágólapra másolva!

"Hát igen, otthon csak BálnAnettnek szoktam magam hívni. Természetes, hogy mint bármelyik nő, én sem vagyok maradéktalanul boldog ettől az állapottól, de tulajdonképpen ez a világ legtermészetesebb dolga. Én azokat a kismamákat furcsállom inkább, akik szülés után pár héttel már a lapos hasukat mutogatják" - mondta a Borsnak a műsorvezető.

Czippán Anett (@czippananett) által megosztott bejegyzés,

Mint kiderült, tíz kilót szedett fek, két mérettel hord most nagyobb ruhákat, mint a várandósság előtt, nadrágja például nincs is, ami felmenne rá. "Olivér születése után is körülbelül ennyi maradt rajtam, de őt nem tudtam szoptatni, így hamar elkezdhettem fogyókúrázni. Soma azonban anyatejes baba, amíg ő ezt eszi, nincs fogyókúra!" - tette hozzá.