Árverezik Kozsó budapesti lakását

Kozsó
Vágólapra másolva!
Elárverezik Kozsó budapesti lakását, március 27-ig lehet licitálni a 69 millió forintra becsült ingatlanra. 
Vágólapra másolva!

A Story magazin szúrta ki, hogy Kozsó budapesti, Dessewffy utcai lakása is szerepel a magyar bíróság végrehajtói karának ingatlanárverési hirdetményei között, március 27-ig még lehet rá licitálni.

A 286 négyzetméteres ingatlant 69 millió forintra becsülik, az énekesnek azonban összesen 107 millió forintos tartozása gyűlt össze, jórészt banki jelzálogból, illetve abból, hogy nem fizette a közös költséget.

Közben a Kozsó ellen áramlopás miatt indult nyomozás is lezárult, az énekes hamarosan a bíróságon magyarázkodhat arról, hogy több száz négyzetméteres teaházában miért csak havi pár ezer forintra rúgott a villanyszámla.