Méltóképpen búcsúzik Stephen Hawkingtól az Agymenők

Stephen Hawking az Agymenők főszereplőjével, Jim Parsonsszal
Vágólapra másolva!
Természetesen az Agymenők is elbúcsúzik majd a sorozatban többször látott Stephen Hawkingtól, erre az epizódra azonban még várnunk kell.
Vágólapra másolva!

A Simpson család alkotói már lerótták a tiszteletüket a március 14-én elhunyt Stephen Hawking előtt, az Agymenők-ben azonban még nem láttunk hasonlót, pedig a világhírű fizikus a vígjátéksorozatban is többször megjelent: öt epizódban láthattuk is, másik két részhez csak a hangját adta, amúgy önmaga egy bolondabb verzióját, Sheldon mentorát játszotta.

Stephen Hawking az Agymenők főszereplőjével, Jim Parsonsszal Forrás: CBS

A DigitalSpy a PaleyFesten csípte el az Agymenők alkotóját és showrunnerét, Bill Pradyt, illetve Steve Hollandot, akik megmagyarázták, hogy miért nem búcsúztak még el méltóképpen Hawkingtól.

"Minden, amit felveszünk, hét vagy nyolc héttel később kerül csak adásba, így nehéz aktuálisnak lennünk. De természetesen dolgozunk a tiszteletadáson, hiszen komoly része volt a sorozatnak, volt szerencsénk akár egy teljes napot is lógni vele a forgatáson" – mondta Holland.