Sokan szeretnének ilyen bájos, csábos lakótársat

Tóth János sorozat
Vágólapra másolva!
Csütörtökön, 20.30-kor folytatódik a Tóth János a Duna TV-n, a második évad csak most indult, még be lehet csatlakozni. Konfliktusokból ezúttal sem lesz hiány.
Vágólapra másolva!

Két hete indult a Duna TV sorozatának második évadja, még csak két rész ment le eddig. Hol tart a széria?

A lakást furfangosan (azaz igen rossz természettel) megszerző János (Mucsi Zoltán alakításában) ingyen nethez és pornócsatornákhoz jutott az előző részben, amiért igen hálás volt a frissen szomszédba beköltöző Kardosának (Gáspár Sándor). Kezdetben persze őt is gyűlölte a kissé kiégett János, de a kábeltévés praktikák sokat enyhítettek a feszültségen. Valikával (Bozó Andreával, aki remek ebben a szerepben) az égvilágon semmi nem történt a 2. évad 2. részében, de annál több esemény volt a fiataloknál.

Tóth János: két hete indult a 2. évad Forrás: Duna TV

Balázs (Csémy Balázs) albérletbe költözött János elől menekülvén, kekeckedett hosszan, szőrszálhasogató húzásai ellenére is megkedvelte a főbérlő Zsombor (Molnár Áron). A bérleményben lakik még az új Szilvi, akit Sodró Eliza alakít: a főbérlő után epekedik, de a sráchoz más lányok járnak fel, így egyelőre csak plátói a vonzalom. A két albérlő közti harc elkezdődött, várhatóan folytatódik is, Szilvi viszont addig is mindent bevet, hogy elcsábítsa a lakás tulajdonosát. Nézze csak:

A lakótárs így takarít Forrás: Duna TV
Forrás: Duna TV

Lapozzon pár további fotóért és az előzetesért!