Varga Viktort terapeuta segítette át a szakításon

varga viktor
varga viktor
Vágólapra másolva!
Hat év együttélés után  külön váltak Varga Viktor és Cinthya Dictator útjai, de a szakítás mindkettőjüket megviselte. Az énekest annyira, hogy terapeuta segített neki a feldolgozásában.
Vágólapra másolva!

A szakítás az énekest viselte meg jobban, erről most a Borsnak mesélt. "Kiderült, hogy nem tudunk együtt működni. Sok minden megváltozott körülöttem, mióta szétmentünk. Hat évig együtt éltünk, tönkretett mindkettőnket egy jó időre" - mondta.

Fotó: Bielik István - Origo

A legszomorúbb időszakán már lassan túl van, legalábbis ezen dolgozik. "Fejlesztem magam, tisztáznom kell, mi miért történt. Nem egyszerű dolog, de annál könnyebb, mint ahogy gondoltam. Nyilván ebben közrejátszik az is, hogy terepeuta foglalkozott velem. Nem pszichológus, hanem egy életvezetési tanácsadó. Próbálom megtalálni, ki voltam és mivé szeretnék válni. Illetve ki lettem, amikor együtt voltunk."

"Amikor az ember túlvan egy ilyen fontos kapcsolaton, akkor mindent meg akar változtatni a külsejétől, a környezetéig. Raszta hajam még úgysem volt. Nem beszéltünk a szakítás óta, nem lenne semmi értelme" - mondta a lapnak.