Szexrabszolgákat hajthatott fel egy szektavezérnek a színésznő

Kiderült: Allison Mack egy szex-szekta oszlopos tagja, Allison Mack, színésznő, szex-szekta, szex, szekta
Döbbenetes dolgokat állítanak a Smallville bájos mosolyú sztárjáról
Vágólapra másolva!
Letartóztatták a Smallville egykori sztárját, Allison Macket, a gyanú szerint egy szekta tagjaként szexrabszolgákat hajtott fel a vezetőjüknek.
Vágólapra másolva!

Szexuális célú emberkereskedelemmel és munkavégzésre való kényszerítéssel vádolják Allison Macket, a rendőrség szerint segített női rabszolgákat szerezni a NXIVM nevű szekta vezetőjének, Keith Raniere-nek.

A vád szerint a színésznő Amerika-szerte gyenge, befolyásolható nőket toborzott egy olyan szervezetbe, amely segít nekik megerősödni, fejlődni – ehelyett a nők a már említett szektában találták magukat, ahol akaratuk ellenére nemcsak dolgoztatták, de szexuálisan is kihasználták őket.

Allison Mack Forrás: AFP/2010 Getty Images/Bryan Bedder

Reniere-t már március végén letartóztatták Mexikóban, Mack állítólag akkor is vele volt, de korántsem ő lehet az egyetlen, aki segített a férfinak rabszolgákat szerezni. A szektán belül működött egy DOS nevű belső kör, annak tagjai intézték a hasonló ügyeket.

Macket legutóbb a Lost in Oz című sorozatban láthattuk, de kétségkívül a Smallville-ből ismeri mindenki, ott több mint 200 epizódban játszotta Chloe Sullivant.

Annak idején a Smallville másik színésznője, a Lana Langot alakító Kristin Kreuk is bekeveredett a szektába, de ő még idejében lelépett, állítása szerint a DOS-nak soha nem is lett a tagja: