Emlékszik még a Bikicsunáj énekesére? Előkerült

Bikicsunáj
Vágólapra másolva!
A Megasztár adott egy kis népszerűséget Szarka Lászlónak, de a Bikicsunájt éneklő versenyzőről jó ideje nem hallani.
Vágólapra másolva!

Szarka László 2010-ben állt a Megasztár színpadára, a biztonsági őr a válogatón az Alphaville együttes Big in Japan című slágerét adta elő - olyan angol kiejtéssel, hogy örökre beírta nevét a tehetségkutató történetébe, már akkor is csak Bikicsunájként emlegették.

A produkció után sokszor szerepelt a tévében, fellépésekre is hívták, de jó ideje eltűnt, nem lehetett hallani róla. A Bors megtalálta, és mint kiderült, manapság már nem koncertezik, egy gyárban dolgozik.

"Olyan másfél-két éve felhagytam az énekléssel, nem igazán lépek fel. Előtte sokat jártam az országot az idegen nyelvű dalaimmal, ám szerettem volna magyar nótákkal, saját számokkal is fellépni. A menedzseremmel egy ideje megszakadt már a kapcsolatom, a végén már nem működött jól a közös munka, egyre kevesebb fellépésem volt és egyre több feszültség volt emiatt köztünk" - mondta a lapnak.

"Betanított gyári munkásként sikerült elhelyezkednem, komoly fizikai munkát végzek, autóalkatrészeket gyártunk. Nem fényes karrier, de valamiből meg kell élni, most ez teszi ki az életem, a visszatéréshez több millió forintra lenne szükségem" - tette hozzá.