Nagy sztárok és még nagyobb marhaságok - mindez élő adásban

Legjobb csajok a popszakmában, Quart, Naya Rivera
Vágólapra másolva!
Élő adásban sok minden megtörténhet, a sztárok sem vigyáznak annyira a szájukra, nem egy durva, kellemetlen vagy rasszista beszólást hallottunk már így. Kanye West úgy véli, a rabszolgaság csak döntés kérdése volt, a Glee hősnője szerint csak a fehérek zuhanyoznak mindennap, de olyan is akadt, aki kis dagadéknak nevezte az újszülött brit herceget, más pedig a halott felesége hogylétéről érdeklődött a vendégénél.
Vágólapra másolva!

Naya Rivera

A Glee csinos színésznője nem lehet egy egyszerű eset, volt vőlegényén, Big Sean rapperen fura bosszút állt, későbbi, Ryan Dorsey-val kötött házassága idején családon belüli erőszakért tartóztatták le, és titkos abortusza is volt, amiről Dorsey-nak nem akart beszámolni, amikor még csak együtt jártak.

Forrás: AFP/Joe Klamar

Nyilatkozatai sem mindig szerencsések, 2015-ben a The View-ban például azt találta mondani, hogy a zuhanyzás „amolyan fehér dolog", szerinte csak a fehérek zuhanyoznak mindennap, vagy akár egy nap többször is – ő maga három nap alatt egyszer-kétszer. A kommentelők persze nekiestek az interneten a fordított rasszizmus miatt, a színésznő később bocsánatot kért.

Raven-Symoné

A fekete énekesnő és színésznő még mindig a Disney-n viszi saját sorozatát, a Raven's Home-ot, pedig volt pár meredek nyilatkozata, egyszer azt mondta Oprah Winfrey-nek, hogy ő nem afro-amerikai, hanem színtelen – amivel valószínűleg nem egy feketét megbántott.

Forrás: AFP/2018 Getty Images/Christopher Polk

Szintén az afro-amerikaiak ellen fordult, amikor kijelentette, hogy szerinte Harriet Tubman – aki az amerikai polgárháború előtt sok rabszolgának segített megszökni, majd kémként és ápolónőként segítette az északiakat – nem tett eleget azért, hogy az új 20 dollárosra kerülhessen.

Ezután még mindig képernyőn volt, rádobott viszont még egy lapáttal, egy nyilatkozatával ugyanis a munkahelyi diszkriminációt támogatta, azt mondta, ő sem alkalmazna olyan embert, akinek túl egzotikusan hangzik a neve.

Lapozzon, volt még pár zavarba ejtő kijelentés élő adásban!