Ők ma a legjobban kereső, rettentő gazdag gyereksztárok

Stranger Things
Vágólapra másolva!
Vannak a sztárvilágban páran, akik tömegével vásárolhatnák a luxuskocsikat, csakhogy nem vezethetnek, óriási vagyonukkal pedig akár komoly támogató erőt is képviselhetnének valamely politikai erő mögött, pedig még nem is szavazhatnak. Bizony, ők Hollywood legkeresettebb gyerekszínészei, akiknek már most annyi pénzük van, hogy a hátralévő életükben egy percet sem kéne dolgozniuk. Lássuk, kik ők!
Vágólapra másolva!

Millie Bobby Brown

A 2016-ban indult Stranger Things óriási siker lett, 18 Emmy-jelölést kapott, a második évad nyitó részét pedig csupán a premiert követő három napban 15,8 millióan látták. Nem csoda, hogy ebből az abszolút főszereplő, az Elevent remekül alakító Millie Bobby Brown is profitált, a kezdeti, 25 ezer dolláros gázsi helyett a következő, harmadik szezonra már akár 350 ezer dollárt is megkaphat epizódonként – amivel beérné a sorozat felnőtt színészeit, Winona Rydert és David Harbourt.

A Stranger Thingsben Forrás: Netflix

A részenkénti 350 ezer dolláros fizetés azt is jelentené, hogy a most 14 éves lány egyetlen évad alatt megkeresne 3,15 millió dollárt, nagyjából azt az összeget, amennyire a nettó vagyonát becsülték 12 éves korában.

Civilben idén májusban Forrás: AFP/2018 Getty Images/Charley Gallay

Persze ez még csak a Stranger Things-szel szerzett pénze, a jövőre érkező Godzilla: King of the Masters című filmbe állítólag már 1 millió dollárért szerződtették le, és közben a Calvin Kleinnek, a Converse-nek is adja az arcát különféle kampányokhoz, ami szintén nem lehet rossz bevételforrás.

Lapozzon, minden oldalon bemutatunk egy rettentően gazdag gyereksztárt!