Egészen másfelé megy az itthon forgatott sorozat 2. évadja

2018.06.25. 15:27

Az égvilágon semmi köze nem lesz a Terror második évadjának az elsőhöz.

A Magyarországon forgatott The Terror első évadjának története 1847-ben játszódik, amikor a Brit Királyi Haditengerészet két hajója az északnyugati átjáró felfedezésére indul. Az expedíció balul sül el, a tenger befagy, hónapokig kellene túlélni a dermedt semmi közepén.

Forrás: mult-kor

Ehhez képest a Hollywood Reporter szerint a folytatás száz évvel később játszódik, egészen más helyen és más színészekkel: várhatóan a II. világháború alatti amerikai-japán kisebbséggel foglalkozik majd, akiknek nem volt könnyű az a pár év.

Az 1941 decemberi Pearl Harbor-i japán támadást követően az amerikai katonai vezetés úgy döntött, hogy az Egyesült Államokkal hadban álló országokból származó állampolgáraikat internálják. A nyugati államokban nyolc táborba gyűjtötték az embereket, és legalább 100 ezer japán-amerikai kényszerült elhagyni otthonát és munkáját.

Friss cikkeink