Előkerült az első közös fotó Kasza Tibiről és feleségéről

Kasza Tibi, Manker
Vágólapra másolva!
Kasza Tibi és felesége, Darai Andera külön-külön is népszerűek a közösségi oldalakon, de a napokban létrehoztak egy profilt családjuknak is - itt tették közzé az első róluk készült közös képet.
Vágólapra másolva!

"Az első fotó, ami megjelent rólunk nyilvánosan 6 éve kb. Vacsorázni voltunk és sikerült egy olyan plázát választani, ahol éppen valami filmpremier volt. Kijöttünk gyanútlanul az étteremből, és mint a filmekben, ott térdelt vagy 5 fotós és kattogtak a gépek. Akkor még nem tudtuk, amit most már igen, hogy már örökre társak maradunk Manócskám" -írta a fotó mellé a műsorvezető.

KASZA CSALÁD (@manofejek) által megosztott bejegyzés,