Megszületett az ítélet Kozso balesetének ügyében

Kozsó
Vágólapra másolva!
Az ítélet jogerős: kimondta a szabálysértési hatóság, hogy Kozso ártatlan a tavaly nyári balesetében.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, az elmúlt év augusztusában egy budapesti kereszteződésben a zenész ütközött egy motorossal. Kozso hátulról találta el a robogón ülő nőt, aki az ütközés után több métert repült, és két helyen is eltört a lába.

Kozso a kezdetektől állította, hogy nem hibázott, nem volt esélye elkerülni a karambolt, mert a hölgy nem tartotta be a balra kanyarodás szabályait, ám információink szerint a robogós mindezt tagadta. A rendőrség által kirendelt közlekedési szakértő azonban az Ámokfutók frontemberének adott igazat, és a hatóság is felmentette.

Forrás: Facebook - Ámokfutók

"Örülök, hogy a szabálysértési hatóság is megállapította, nem voltam vétkes a balesetben. Az igazat megvallva, nem volt sok félnivalóm, mert végig biztos voltam abban, hogy nem szegtem meg a KRESZ-t. Mindig körültekintő vagyok vezetés közben, vigyáznunk kell egymás testi és lelki épségére" - mondta a Blikknek.

A motoros nem ért egyet, kiborult

A lap az ítélet után elérte az elütött motorost is. "Nem is értem, hogyan lehetne más a hibás, mint ő. Bár van, amire máig nem emlékszem pontosan, mivel elveszítettem az eszméletemet. Eltört a sípcsontom és a szárkapocscsontom, járni sem tudtam. Nyolc hónapig gyógyultam, ennyi ideig fizettem a saját pénzemből a gyógytornászt is. Ingatlanosként dolgozom, jutalékos rendszerben. Nagyon nehéz időszak volt, ugyanis figyelnem kellett arra, hogy minél kevesebb időre essek ki a munkából. Kozsóval ez idő alatt mindössze egyszer találkoztam a rendőrségen" - mondta.

"Hiába nyernék, akkor sem kapnék semmit. Pedig totálkáros lett a motorom, az legalább egymillió forint, de nekem kellett kifizetnem a nyomozati költséget is, ami 140 ezer forint volt. Ráadásul három büntetőpontot is kaptam, a gyógytornász költségeiről pedig inkább nem is beszélek. Szeretném végre elfelejteni ezt a rémálmot" - tette hozzá.