Lost, Trónok harca, Twin Peaks: a legjobb tévés nyitójelenetek

Lost
Vágólapra másolva!
Egy sorozatnál az évadzárón kívül a pilot epizód a leglényegesebb, elvégre az adja el a kész művet. Ezen belül maga a nyitójelenet fontossága sem elhanyagolható, hiszen, ha egy széria az első percekben képes megfogni a nézőt, majdnem nyert ügye van. Ezekből a bizonyos nyitányokból gyűjtöttünk össze néhány igen hatásosat.
Vágólapra másolva!

Lost

Egy kultikus széria a 2000-es évekből, ami a maga módján történelmet írt. J. J. Abrams egy misztikummal átitatott, nagyszabású utazásra kalauzolt minket, aminek a zárása megosztotta a rajongókat, a nyitány zsenialitásához azonban kétség sem fér. Jack felébred a dzsungelben, fogalma sincs róla mi történt, ahogy pedig keresi a kiutat, megtalálja a repülőgép roncsait és egy maroknyi túlélőt.

Pörgő intenzitás, robbanások mindenütt és dübörgő adrenalin. Tévében, szűk 15 évvel ezelőtt nem igazán lehetett ilyet látni, technikailag és dramaturgiailag is elképesztően erős. Nem mellesleg ez minden idők legdrágább nyitójelenete, de kétségtelenül megérte a beleölt pénzt.

Totál szívás

Nem maradhat ki minden idők egyik legjobb sorozata: a Breaking Bad szépen fokozatosan építette a renoméját, és tagadhatatlan, hogy az első jelenet bravúros. A kopár sivatagban járunk, amikor is egy lakókocsi száguld, benne két gázmaszkos emberrel. A kisbusz ütközik, Walter White kiszáll alsógatyában és üzenetet mond egy kamerába. A hátsójához csúsztat egy pisztolyt, majd várja a következményeket.

Fogalmunk sincs mi zajlik, hogy jutottunk ide, de egy biztos: kalandos és bizarr utazás előtt állunk. A végeredmény nem is cáfolta meg ezt az állítást.

Twin Peaks

Egy igazi korszakalkotó remekmű, ami a 90-es évek elején kvázi megreformálta a sorozatok világát. David Lynch víziója elhagyta az addigi tévés normákat, sémákat és egy mozifilm színvonalú (és hosszúságú) pilottal rukkolt elő. Az első jelenet nemkülönben legendás.

www.blu-ray.com

Egy átlagos napnak indult, mint a többi, Pete Martell, helyi lakos épp horgászni készül, amikor a parton megtalálja a műanyagba csomagolt Laura Palmer holttestét. Fantasztikus atmoszféra és persze Angelo Badalamenti felejthetetlen dallamai. A többi már tévétörténelem.

Lapozzon, a cikk folytatódik!