Már csak egy szereplő él az elátkozott sorozatból

Középen Conrad Bain
Vágólapra másolva!
Charlotte Rae vasárnapi halálával már csak egy élő szereplője maradt az egykor roppant sikeres tévésorozatnak.
Vágólapra másolva!

Nyolc évadon keresztül, 1978 novembere és 1986 márciusa között futott az USA-ban nagy sikerrel a Diff'rent Strokes komédiasorozat, amelyet számos ország tévétársasága megvett, így több latin-amerikai országban is adták évekig. Charlotte Rae vasárnapi halálával azonban már csak egy élő szereplője maradt az egykor roppant sikeres tévésorozatnak, ketten fiatalon haltak meg, egy szereplő pedig éveken át drogozott, öngyilkos is akart lenni, és több tízévnyi börtön is fenyegette.

Középen Charlotte Rae Forrás: IMDb

Charlotte Rae szerepe szerint Edna volt a sorozatban, az igen jómódban élő Drummond család bejárónője. Azzal, hogy elhunyt, az ötfős főszereplő gárdából már csak Todd Bridges él.

Vigadalom után nagy bánat

A sorozat nagy sztárja egy apró ember volt, a törpenövésű Gary Coleman, aki 1968-ban született, és 2010-ben, azaz 42 évesen meghalt. Élete utolsó éveiben már nem szerepei, hanem jogi ügyei, botrányai miatt került a címlapokra.

Gary Coleman volt a kis Arnold Jackson

Az 1964-es születésű Dana Plato volt a helyes, jó csaj a sorozatban, de félresiklott az élete, pornóval is foglalkozott, többször letartóztatták, majd fiatalon, 1999-ben elhunyt, öngyilkos lett.
Épp drogtúladagolásban halt meg, egy nappal az után, hogy Howard Stern műsorában tisztának vallotta magát. A tragédiák sora itt nem ért véget, mert pár évvel később a fia is öngyilkos lett, majdnem ugyanazon a napon.

A Hairben vagány asszonyság volt

A főbb színészek közül Conrad Bain tisztes kort ért meg, 1923-ban született, 2013-ban halt meg. Ő játszotta a gazdag apát a sorozatban.

Középen Conrad Bain

Hasonlóan szép hosszú élete volt Charlotte Rae-nek, aki 92 évig élt, és a Hairben is láthattuk, amint az asztalon táncol George Berger meghitt társaságában. A színésznő játszott a Szerelemhajóban, a Vészhelyzetben, és az itt szóba került Diff'rent Strokes 37 részében is.

Egy túlélő maradt, de ő is épphogy

A Diff'rent Strokes egyetlen túlélője tehát Todd Bridges, aki most 51 éves, de nála is sokszor rezgett a léc, lehet valami abban, hogy elátkozták a sorozatot. A Willist alakító srác felnőtt, de kokainon és metamfetaminon (egy pszichostimuláns kábítószeren) élt évekig.

1989-ben bíróság elé kellett állnia, azzal vádolták, hogy nyolcszor rálőtt egy dealerre, így két ügyben is elítélhették volna: gyilkossági kísérlet, illetve fegyveres rablás miatt. A 20-30 év börtön helyett, ami legrosszabb esetben járhatott volna neki, felmentette őt a bíróság, Johnnie Cohran, az O. J. Simpsont védő ügyvéd hathatós közreműködése mellett.

Kim Fields, Todd Bridges, Lisa Whelchel és Charlotte Rae Forrás: AFP/2016 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

A férfi saját bevallása szerint 25 éve tiszta. „Most már szeretem az életemet. Az élet a legjobb dolog a világon" – közölte két éve egy tévéműsorban.