A szakítást átható érzelmekről vall Janicsák Veca

Janicsák Veca
Vágólapra másolva!
Harcművészeti elemek, szerelmi vívódások, sejtelmes képkockák - hosszabb idő után először, hamarosan új klippel örvendezteti meg a közönséget Janicsák Veca.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő a napokban forgatta a Hazudjunk igazat című dalhoz készülő képi anyagot - a dal a készülő új album egyik előfutára, bár hangzásvilágában a megszokott irányvonalat követi, egészen új stílusjegyeket is rejt. Szűcs Norbival karöltve szerezte a dalt, míg a szöveget Hujber Szabolcs jegyzi.

Forrás: Peter Juhasz

„A dal alapjai már néhány éve megszülettek, de mostanra készült el a végleges verzió. Témáját a szakítást átható érzelmek, egy kapcsolaton belüli közeledés és távolodás adja. A harcművészethez való személyes kötődésem révén szerettem volna, ha az érzelmek a Zen Bu Kan Kempo formagyakorlatain keresztül is megjelennek a klipben, az őszinte és letisztult szerelem szimbólumaként pedig gyerekszereplőket is bevontunk a munkálatokba.

Fontos volt számomra, hogy egy letisztult végeredmény szülessen, a sötét háttér és a felvillanó színek dominanciájával, valamint egy kissé elvont hangulatisággal. A Detrandfilmmel közösen dolgoztunk a klipen, akiknek a munkáiból tökéletesen visszaköszönnek az előbb említett stílusjegyek. Szuper volt a közös munka, bízom benne, hogy a végeredmény a közönség tetszését is elnyeri majd" - mondta az énekesnő.

Forrás: Peter Juhasz

Janicsák Veca 2018-től megújult felállásban, egy live act formációval lép színpadra a fellépéseken, egy hegedűs, két vokalista, és egy dj kíséretében, aki szintén feltűnik majd a képsorok között.