Halott kislány és fej nélküli férfi a legdurvább tévés átverésekben

halott kislány a liftben
Vágólapra másolva!
Az átverős műsoroknak nagy hagyománya van a tévében, a készítőik azonban nemegyszer túlmennek a határon, és kimondottan ijesztő, durva átveréseket eszelnek ki. Halott kislány a liftben, fej nélküli ember a buszon, ufótámadás, szellemjárás – mutatjuk is videón, amit nem vágtak ki az adásból.
Vágólapra másolva!

Az átverős műsorok gondolata a második világháború idején pattant ki egy Allen Funt nevű amerikai férfi fejéből, aki rádiósként vett részt a harcokban, megismerte a titkosszolgálati módszereket, a rejtett mikrofonok, poloskák világát. A háborúból hazatérve megpróbálta a szórakoztatóiparban hasznosítani a harctéren tanultakat, így született meg 1947-ben a Candid Microphone című rádióműsor, majd a tévés változat, a Candid Camera.

Az adás kezdetben arra az egyszerű koncepcióra épített, hogy nyilvános helyen abszurd helyzeteket teremtett, amivel zavarba hozta áldozatait. Egy idő után ismert embereket is: az első műsor, amely erre szakosodott, az 1984 és 1993 között futott TV's Bloopers & Practical Jokes volt, majd jött Ashton Kutcher sorozata, a Punk'd.

Ashton Kutcher Forrás: AFP/2017 Getty Images/Frazer Harrison

Ebben már voltak durva átverések, amelyek egy részét jogi vagy etikai szempontból meg is vágták aztán, netán teljesen kihagyták az adásból. Ilyen volt például, amikor Justin Timberlake-nél megjelent egy végrehajtó, és arról magyarázott neki, hogy elmulasztott befizetni ilyen-olyan adókat, lefoglalnák a házát. Az énekes először elkezdett sírni, majd inkább fenyegetőzött, kis híján megütötte a végrehajtót játszó színészt.

Csak káromkodni tudott a tündibündi énekesnő

Kivágták a végső verzióból az amúgy tündibündi énekesnő, JoJo káromkodásözönét is, a képernyőn úgy tűnt, jól viselte, hogy durva átverés áldozata lett. Ő egy gyerekkórházba látogatott el, hogy szórakoztassa a kis betegeket, de közben véletlenül betört egy ablakot (vagyis betörték helyette), amely mögött egy autoimmun betegségben szenvedő lányka kucorgott, akinek nem lett volna szabad a kinti levegővel érintkeznie – persze, mint kiderült, ő is csak egy színésznő volt.

A Dokik-ból ismert Zach Braff is rendesen kiborult, amikor azon kapott egy kölyköt, hogy graffitit fúj a 100 ezer dolláros Porschéjára. Trágárságokat ordibálva kergette a srácot egy darabig, futtában egy pofont is lekevert neki – a színész fiúnak azonban volt annyi szerencséje, hogy a jelenetbe épített emberek között akadt egy biztonsági őr is, aki mögé elbújhatott.

Lapozzon, van még pár meredek sztorink, videóval!