Rossz hírünk van a Star Trek rajongóinak

William Shatner, Star Trek
Vágólapra másolva!
William Shatnert aligha látjuk viszont Kirk kapitányként: túl öregnek érzi már magát a Star Trek-hez, más dolgokra fordítaná az idejét.
Vágólapra másolva!

Felcsillanhatott nemrég a Star Trek-rajongók szeme, amikor bejelentették, hogy Patrick Stewart visszatér Picard kapitányként, William Shatner megjelenésére azonban ne nagyon számítson senki.

Kirk kapitány egykori alakítója kizárta annak a lehetőségét, hogy visszatérjen a régi szerepéhez, a Toronto Starnak azt mondta, jelenleg boldog azzal, amit éppen csinál. Más felkérésekre is nemet mondott mostanában, elsősorban azért, mert sok időt venne el, amit pedig – 87 évesen – már nem pazarolna.

William Shatner mint Kirk kapitány Forrás: NBC

Shatner tavaly még nem ellenezte egyértelműen Kirk kapitány visszahozását, bár már akkor is jelezte, hogy több mint 50 év eltelt az eredeti sorozat óta, a karakterének is meglennének az öregkorral járó korlátai.