Valódi kés, valódi oroszlán: a legkockázatosabb forgatások

2018.09.10. 18:22

Volt, akire ráesett egy súlyos vasrúd egy felvétel alkalmával, mást egy nagyobb szikladarab zúzott volna össze, ha nem kéri meg épp a rendezőt, hogy máshol vegyék fel a jelenetét. Egy sztárt megszúrtak, mert kellék helyett igazi kés került a kollégája kezébe, pár gyereket pedig egy hullámvasúton érhetett volna a halál, ha az apjukat játszó színész nem kekeckedik annyit. Íme, pár hajmeresztő történet olyan sorozatok forgatásáról, mint a Breaking Bad, a Lost, A szökés.

Aaron Paul

Forrás: AMC

A Breaking Bad-ben Jesse Pinkmant játszó színésznek egy alkalommal igen nagy szerencséje volt: megkérte a rendezőt, hogy máshol vegyék fel a jelenetét, mert ahol eredetileg állt, borzasztóan fújt a szél. Alighogy megkapta az engedélyt, a szél bele is kapott egy ponyvába, amit egy nagyobb szikladarab tartott – a kő le is zuhant, pont arra a helyre, ahol Paul addig ácsorgott, valószínűleg agyonzúzta volna.

Matthew Fox

Forrás: AFP

A Lost fináléjában a Fox által játszott Jack összeverekedett Locke-kal (Terry O'Quinn) egy sziklán, ahol előkerült egy kés is. A felvételhez felváltva használtak egy kelléket és – a közelikhez – egy igazi kést, Locke pedig véletlenül az utóbbit vette kézbe akkor is, amikor megszúrta a kollégáját. Fox egyébként nem szívesen viselte az ilyenkor szokásos védőmellényt, de ekkor pont rajta volt, így nem sérült meg életveszélyesen.

Dominic Purcell

Forrás: Instagram/Dominic Purcell

A szökés ötödik évadjának forgatásán történt Marokkóban, hogy a Lincolnt alakító Purcellt fejbe találta egy súlyos vasrúd, miután szétesett az egyik kellék. Az Instagramra akkor kitett, fenti fotón a színész elég rondán festett, az orra két helyen is eltört – az orvosa pár pohár bor után még azt is elárulta neki, hogy nagy szerencséje volt, hogy egyáltalán életben maradt egy ilyen erejű ütés után.

Lapozzon, van még pár hajmeresztő sztorink!

Előző
Következő