Újra összeházasodik Emilio és párja

2018.09.21. 14:46

A páros úgy döntött, túl a hetedik házassági évfordulón ismét megpecsételik szerelmüket.

Szinte egy percre se szakad el egymástól Tina és Emilio, akik idén ünnepelték hetedik házassági évfordulójukat. 

"Eltelt hét év, de olyan, mintha csak tegnap mondtuk volna ki a boldogító igent. Rengeteg dolog történt velünk ezalatt, de úgy érezzük a szerelmünk még lángolóbb, a kapcsolatunk pedig egyre erősebb minden perccel. Ezért is gondoltam úgy, hogy mindezt szépen megkoronázná egy újabb eskütétel" - mondta Emilio.

Forrás: Instagram/ Jellinek Emilio

Bár kezdetben csak meghitt hangulatú eseményről beszélt a páros, Emilio nem szeretné elaprózni a dolgot. "Csak egy szűkkörű összejövetelt szerettünk volna, ahol ismét elhangzik a házassági eskünk. Azonban Emilio ettől tovább menne, legénybúcsút is tervez előtte, és szeretné megadni a módját. Lehet, hogy így még nagyobb buli lesz az egészből, mint az esküvőnkön" - mondta Tina, aki egy esküvői ruhaszalonba is ellátogatott, hogy körül nézzen a menyasszonyi ruhák között.

"Nagyon tetszik ez az elegáns, letisztult, csupa csipke ruha, de a dögösebb, kicsit extrémebb vonal is. Biztos, hogy visszajövök még Mamával és a kis Tinával, hogy ők is segítsenek dönteni...hacsak nem egy teljesen más, alkalmi ruha lesz a befutó" - mondta Tina, aki férjével együtt lelkesen készül a házassági fogadalmuk megerősítésére, melynek a nézők is tanúi lehetnek a Sláger TV-n.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK