Várkonyi Andrea még mindig szereti Bochkor Gábort

2016. 10. 20. Apats Gábor Interjú Műsorvezető Várkonyi Andrea riporter
Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter. 2016.10.20.
Vágólapra másolva!
Várkonyi Andrea a szakítás után sem akar rosszat mondani volt párjáról, Bochkor Gáborról, jelenleg azon dolgoznak, hogy a lányuknak jó élete legyen.
Vágólapra másolva!

Mint arról mi is beszámoltunk, tizenkét év után szakított Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor: előbbi kezdeményezett, ő költözött el a párjától. Várkonyi most a Lokálnak mesélt arról, hogy miként látja a jövőjét.

Már nem új a helyzet nekem, ugyanis hónapokkal ezelőtt szakítottam és költöztem el, és talán pont ezért úgy érzem, hogy a neheze már lezajlott. Igyekszünk kialakítani mindent úgy Nórival, ahogy az a legjobb, mert nekem ő a legfontosabb.

– mondta.

Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor még együtt Forrás: smagpictures.com

A műsorvezető Bochkorról, a megváltozott kapcsolatról is beszélt a lapnak, azt nyilatkozta, nem fér bele, hogy a gyereke apjáról bármi rosszat mondjon.

– vallotta.

Nem szidjuk egymást Gáborral, azt hiszem, nem lehet olyan helyzet semmilyen körülmények között, hogy az egyik szülő a másikat szidja a gyereknek – tette hozzá Várkonyi, akinek pszichológus végzettsége nem igazán segített a szakítás feldolgozásában, de folyamatosan fejleszti magát, nemrég egy kétéves komplex pszichoterápiás képzésbe vágott bele.