Rujder Vivien forró sztriptízt is vállalt

2018.10.19. 10:15

A Korhatáros szerelemben, amely többet mutat már, mint az első évad, forró hangulatú jeleneteket forgatott Szorcsik Vikihez, Nagy Rékához és Kovács Patríciához hasonlóan. Hamarosan egy dögös sztriptízt láthatnak tőle a nézők.

„Kaptunk egy 16-os karikát, ami miatt merészebb vizekre evezhettünk. A forgatás jó volt nagyon, sok helyszín volt idén nyáron, négy-öt napos etapokban dolgoztunk, jó hangulatban" – mesélte a színésznő, akit olyan filmekben és sorozatokban is láthattunk, mint Ketten Párizs ellen, a Tóth János, a Testről és lélekről, a #sohavégetnemérős, az 1945.

A Katonában játszik, neki csak most indul az évad, decemberben lesz egy premierje is. „A színházban nem a sorozat miatt ismernek" – vélte, de ha elmegy egy plázába, akkor igen, lehet, hogy a Korhatáros szerelem miatt figyelnek fel rá.

Forrás: Instagram / Rujder Vivien

Kissé pikáns, hogy a valóságban épp az a Kovács Tamás a barátja, aki a sorozat főszereplője, Kovács Patrícia karakterének a szerelmét alakítja. Vivien szerint nincs azzal sem baj, ha egy csók túl valósnak tűnik. „Ez a munkánk: odamegyünk, megcsináljuk. Biztos vannak helyzetek, amikor féltékenykednék, de ez nem az. Patríciát pedig ismerem már ez egyetem harmadéve óta."

Téli esküvőt biztos nem akar, mert fázós. „Amúgy nem a papír a fontos, hanem az esküvő hagyománya... Nem gondolkodtam még azon, hogy kis vagy nagy esküvő lesz, de a csipkés menyasszonyi ruhákat nagyon szeretem" – mesélte a Fem3-on.

Friss cikkeink