Mire számíthatunk A szökés folytatásában?

A szökés Prison Break, Dominic Purcell és Wentworth Miller
Vágólapra másolva!
A Fox elvileg jelenleg is dolgozik A szökés folytatásán, vagyis a hatodik évadon, sokat azonban nem lehet tudni a készülő szezonról. Miről fog egyáltalán szólni? Mikor érkezik? Kik lesznek benne? Feltételezések persze vannak, összeszedtük, hogy az elérhető információk alapján mire számíthatunk. 
Vágólapra másolva!

A magyarul A szökés címet kapott Prison Break eredetileg 2005 és 2009 között ment, majd 2017-ben újra előszedte a Fox. Egy ideig úgy tűnt, hogy egy évad elég is volt a feltámasztott verzióból, később azonban elkezdtek szivárogni a hírek arról, hogy dolgoznak a folytatáson: az egyik főszereplő, Dominic Purcell már tavaly decemberben jelezte az Instagramon, hogy készülnek valamire, amit a Fox aztán meg is erősített.

Dominic Purcell és Wentworth Miller a 2017-es A szökés promóképén Forrás: Fox

De mit lehet tudni eddig a csendben készülő hatodik évadról? Lássuk!

Miről fog szólni?

A legutóbbi szezon azzal ért véget, hogy Michaelt felmentették minden bűne alól, boldog és szabad életre készült a családjával, Sarával és a kis Mike-kal – sejthető azonban, hogy az idill nem fog örökké tartani, a folytatásban valószínűleg nem azt kell néznünk több epizódon keresztül, ahogy a férfi a kisfiával játszik a kertben.

A testvérek a sorozatban Forrás: Fox

Korábban a széria alkotója, Paul Scheuring is úgy nyilatkozott, hogy a befejezést nem szánta teljesen happy endnek, Michaelben is felmerülhetett a gyanú, hogy az új élete túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Talán elfogadja a CIA-s munkát, amit az ötödik évadban ajánlottak neki, de még az is lehet, hogy a folytatás a múltba visz majd, idén márciusban Scheuring ugyanis azt mondta, hogy "visszatérnek a kezdetekhez, szó szerint a legelső képkockákhoz".

Mikor érkezik?

Egyhamar nem valószínű, hisz Scheuring idén márciusban jelezte ugyan, hogy elkészült az első epizód forgatókönyvével, azóta azonban nemigen lehetett előrelépésről hallani. Májusban a Fox vezérigazgatója, Dana Walden csak annyit mondott, hogy még mindig a megvalósítás korai szakaszában tartanak, és nem hiszi, hogy a következő hónapokban történne bármi említésre méltó.

Kik lesznek benne?

Az egyik író-producer, Vaun Wilmott azt mondta, mindenkire számít, aki az előző etapban fontosabb szerepet játszott, vagyis őket gyűjtené be:

  • Wentworth Miller (Michael)
  • Dominic Purcell (Lincoln)
  • Sarah Wayne Callies (Sara)
  • Rockmond Dunbar (Golyófej)
  • Robert Knepper (Zsebes)
  • Amaury Nolasco (Sucre)
  • Inbar Lavi (Sheba)

Valószínű, hogy – legalább az elején – Michael fia is megjelenik, illetve a Rick Yune által alakított visszatérő szereplő, Ja is feltűnik.

Egy kép A szökés ötödik szezonjából Forrás: Fox

Kellermant ugyan megölték az előző etapban, az őt játszó Paul Adenstein viszont már belengette, hogy a karaktere valamilyen módon visszatérhet a folytatásban is.

Az ötödik évadból kimaradt közönségkedvenc, Mahone ügynök (William Fichtner) felbukkanására is számíthatunk, Scheuring talányosan 50-150 százalékos esélyt jósolt ennek.