Brit történelmi sorozat forgott Magyarországon

2018.11.24. 19:09

Magyarországon forgatták a Jamestown című brit történelmi sorozat eddigi három évadját, amiről most a Variety is beszámolt.

A Variety érdekességként számolt be arról, hogy Magyarországon forgatták a Jamestown-t, egy történelmi sorozatot, amely az első amerikai telepesekről szól, vagyis az 1620-as években játszódik Virginiában.

Egy kép a JamestownbólForrás: Sky One

Az amerikai magazin azt írta, hogy a produkciót az adókedvezmények és az olcsóbb munkaerő miatt hozták Közép-Európába, ahol egy komplett várost és egy indián települést is felépítettek.

Megemlítették, hogy a díszlet – a megszokottól eltérően – nem stúdióban van, hanem szabadtéren, úgy építették meg, hogy több éven keresztül is tudják használni. A Jamestown második évadja már lement februárban, most a harmadik szezon munkálatait fejezték be.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK