Autó gázolta halálra Balázs Andi nővérét

Balázs ANdi, Balázs Andrea
Vágólapra másolva!
A színésznő már elfogadta, hogy hatalmas lelki fájdalmakkal kell együtt élnie, édesanyjával a halála után is beszélget.
Vágólapra másolva!

Balázs Andi öt éve elvesztette édesanyját, de nem ez volt az első sorscsapás az életében, négyéves korában ugyanis a házuk előtt egy autós elgázolta három évvel idősebb nővérét, aki azonnal szörnyethalt. "Bár pici voltam még, de az egész életemet végigkíséri ez a tragédia. Valószínűleg édesanyám betegsége is ezért alakult ki, mert sosem tudta feldolgozni a történteket. Nem is lehet" - mesélte a Borsnak.

"Harmincöt éves koromban vesztettem el őt, és azért tartom ezt igazságtalannak, mert még rengeteg közös élményünk lehetett volna. Az ünnepek közeledtével mindig felerősödik bennem a hiánya, nem tudom, és nem is akarom már visszatartani a könnyeimet" - tette hozzá.

Forrás: Instagram/Balázs Andi

Ha szülővárosában, Gyomaendrődön jár a színésznő, mindig kilátogat a temetőbe, de inkább beszélgetésekkel tartja életben édesanyja emlékét. "Ő mindig velem van, sokat beszélgetek vele. A színházi premierek előtt például mindig mondom neki, hogy figyeljen, mert ma nagyon nagy szükségem van rá. Sokat beszélek is róla, mert ez egyfajta terápia számomra. Feldolgozni azonban sohasem fogom, hogy elvesztettem."