Leállt az adás az ATV-n, csak reggel indulhat újra

Vágólapra másolva!
Remélik, hogy december 1-től visszaáll a rendes adásmenet.
Vágólapra másolva!

Mint korábban írtuk, ma, november 30-án délután tűz keletkezett az ATV székházának tetőterében, miután egy szikra elpattant és meggyulladt egy műanyag kábel. A tüzet hamar eloltották, a keletkezett füst miatt azonban ki kellett üríteni a székházat, személyi sérülés nem történt. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, jelenleg is ellenőrzik az épületet.

Forrás: Origo

„A csatorna adása technikai okok miatt átmenetileg nem elérhető" – ez a felirat fogadja most azt, aki az ATV-re kapcsol. „Az ATV adása is a történtek miatt szakadt meg, holnap reggel tudjuk újraindítani a műsorokat" – jelezte a csatorna sajtóreferense. Addig, ha el is indul adás, úgynevezett „konzerv" lesz, azaz korábbi felvételek kerülhetnek csak képernyőre.