Zaklatják a luxusfeleség Vivient, megy a rendőrségre

Vasvári Vivien
Vágólapra másolva!
A luxusfeleséget telefonon zaklatják a csalók, egyszer már bedőlt nekik, de idejében észbe kapott.
Vágólapra másolva!

"Már többször hívtak engem és Fecsót is, de az egész úgy kezdődött, hogy jött egy, természetesen rejtett számról érkező hívás. Egy férfi nagyon meggyőzően felvázolta, hogy nyertem négyszázezer forintot az egyik pláza játékában. Olyan ügyesen csavarta a szavakat, hogy elsőre be is dőltem.

Ahogy megkapták a szükséges számokat, bontották a vonalat. Akkor kapcsoltam, hogy ez biztos csalás, ezért rögtön jeleztem a banknak, hogy zárolják a számlát. Nagyon kitartóak voltak, ugyanis kis idő múlva, nyilván, amikor nem tudtak pénzt levenni, visszahívtak, hogy valami nincs rendben, kellene nekik egy másik kártya... Na, akkor én vágtam le a telefont" - mesélte a Blikknek.

Forrás: Vasvári Vivien Facebook

A szélhámosok ugyanis nem adták fel, azóta is hívogatják különböző trükkökkel őt és a férjét is. Próbált segítséget kérni egy telefonos cégnél dolgozó ismerősétől, de nem járt sikerrel. "Szám nélkül ez szinte lehetetlen, de elhatároztam, feljelentést teszek, mert ez tarthatatlan. Hiába küldjük el őket melegebb éghajlatra, nem szállnak le rólunk!"