Megszólalt a szexuális zaklatással vádolt színésznő

Frankie Shaw SMILF
Vágólapra másolva!
Kicsit elkente a választ Frankie Shaw, amikor egy tévéműsorban a sorozata forgatásán történt zaklatásról kérdezték, megígérte azonban, hogy most már tudatosabban fog viselkedni.
Vágólapra másolva!

A SMILF főszereplője és alkotója, Frankie Shaw a Today című műsorban vendégeskedett, ahol az ellene felhozott zaklatási vádak is szóba kerültek.

Frankie Shaw a SMILF plakátján Forrás: Showtime

Shaw állítólag félmeztelenül provokálta a kolléganőjét, Samara Weavinget, és engedély nélkül belenézett a szexjelenetébe is – az ügyről itt írtunk bővebben –, erre azonban nem tért ki az interjúban, helyette mentegetőzött egy sort.

Azt mondta, ez az első ilyen jellegű munkája – mármint ahol showrunnerként is dolgozik –, és a tempó miatt menet közben kellett megtanulnia bizonyos dolgokat. Ma már sokkal tudatosabb, és büszke arra is, hogy a stábnak körülbelül a fele nő.