Két sorozatot is elkaszáltak

Into The Badlands
Vágólapra másolva!
Az Into The Badlands három évadot kapott.
Vágólapra másolva!

Két sorozatkaszáról érkezett hír: Az Into The Badlands 2015-ben rajtolt az AMC-n, három évadot kapott. Főbb szereplői Daniel Wu, Orla Brady, Sarah Bolger, Aramis Knight, Emily Beecham voltak, többek között. A premiert még 6,4 millióan nézték, de az első évad végére 2 millióra esett a nézettség. A harmadik évad 1 millió nézőt szállított, de volt 900 ezer körüli eredménye is, ami a jelek szerint már nem elég a döntéshozóknak.

Into The Badlands

A The Son sem folytatódik az idei dózis után, ez a drámai westernsorozat egy 2013-as Philipp Meyer-regény alapján készült. 2017 májusában meg is rendelte az AMC a folytatást, és elég szerencsétlen módon, úgy kaszálta el, hogy a második évad még képernyőre sem került, csak idén áprilisban érkezik.