Vikingek: csodálatos csúcsok és sötét mélypontok

Pár napja ért véget a History csatorna legismertebb, legfelkapottabb sorozata, a Vikingek ötödik évadja. Honnan jött, és hová tart a széria?

Nagyszerűen kezdett a Vikingek egykor, Ragnar Lothbrok felemelkedésével, majd az 793-ban bekövetkezett rablóhadjárattal, amikor a viking harcosok az észak-angliai Lindisfarne kolostorát felgyújtották, a helyieket leölték. A viking korszak nagyjából ezzel kezdődött, onnan háromszáz éven át fosztogatták Európa partvidékeit az északi hajós harcosok.

A sorozat – amennyire tudjuk – történelmileg hitelesen adta elő a korai viking kor főbb eseményeit, és miközben figyelt a történelemkönyvekre (nem úgy, mint Mel Gibson és a Rettenthetetlen), azért gondosan teleszőtte a sztorit fikciós elemekkel, már csak a dramaturgia miatt is.

Forrás: History

Sokszor dicsértük, kiemeltük, mint a jelen televíziózásának egyik legnagyszerűbb történelmi sorozatát, és volt is mindig megfelelő mennyiségű és minőségi csatajelenet, sok száz vagy sok ezer statisztával, rút árulás, galád cselvetés, udvari intrika, véres és kegyetlen testvérharc, megdöbbentő brutalitás, szex és szerelem, szóval minden, ami egy jó középkori sorozatba vagy filmbe mehet. A nők kemények, elszántak, de a megfelelő pillanatban gyengédek voltak, a férfiak meg koszosak, szakállasak, tetováltak, torzonborz fejjel jöttek-mentek, fújtatva, mint dühöngő bika, és sebzett üvöltéseket hallatva lóbálták a fejszét. Minden stimmelt.

Forrás: History

A legutóbbi évad azonban már kezdett egy szappanoperává átalakulni, ahol ugyanúgy megvan a családi viszály, megvannak az egymással acsarkodó testvérek, csak épp a Vikingek esetében a háttér nem a Mátyás Király tér, a Rózsa presszó, hanem a szélfútta, befagyott Kattegat, a kicsivel jobb klímájú Wessex, vagy Izland, amiről mindjárt ejtünk is pár szót.

Forrás: History

Látványban, minőségben, vizuális megvalósításban nem áll persze a szappanopera- vagy telenovella hasonlat (itt lényegesen magasabb a költés), de pár kiszámítható fordulat vígan elment volna mondjuk a Marimar-ban, az Esmeraldá-ban. Nem egyszer a banális párbeszéd után kellett fognia a fejét a nézőnek: nem gondoljuk, hogy kacifántos körmondatokban, a magvas mondanivalót latin idézetekkel megszórva beszéltek a félig analfabéta vikingek vagy a wessexi várkatonák, de párszor láthatóan nem törték magukat a dialógusírók.

A teljes mélypont

Gyakran visszatérő probléma a sorozattal, hogy gyorsan vált helyszínt. Mire épp otthonosan éreznénk magunkat Alfréd király udvarában, már vált a kép, nézhetjük a sok száz kilométerrel odébb őrjöngő Ivar tébolyult fejét, de csak egy percre, mert megint váltunk, és az elemekkel, illetve saját magával küzdő Floki nyomorúságát szemlélhetjük, jó messze onnan, Izlandon.

Forrás: History

Ez a komplett izlandi szál teljesen felesleges volt az ötödik évadba. Húsz epizód volt, részenként legalább tíz percig kellett nézni a töketlenkedést, a szenvedést, amit Floki és bandája bemutatott a fagyos földön. Voltak ugyan minidrámák, de ezzel is csak elment 180-200 perc a teljes évadból, sehonnan sehová nem vezetett ez a szál, szörnyű volt nézni a boldogtalanul kínlódó, átfagyott embereket. Miért nem mentek haza, ha nem termett meg semmi azon a részen, viszont mínusz húsz fok lehetett? Velük kínlódott a néző is.

Forrás: History

Floki borzasztóan lelombozó sztorija elhajózása óta teljesen felesleges, kihagyható, átpörgethető. Olyan, mint egy spinoff az eredeti sorozatba ágyazva, de szinte semmit nem ad hozzá a fősodorhoz, és ha kivesszük, nem hiányzik. Valószínűleg azért került csak bele a History sorozatába, mert valóban volt egy Hrafna-Flóki Vilgerðarson, norvég származású viking, aki a 9. század második felében hajózott Izlandra, és alapított ott telepet. Le a kalappal, de akkor írhattak volna neki és maroknyi, sokat szenvedett csapatának pár érdekes sztorit is, mert mély depresszió volt az egész izlandi szál.

Hogy jót is mondjuk

A fenti morgások ellenére a sorozat még mindig élvezhető, már annak, aki szereti az ilyesmit, a kissé véres, itt-ott kegyetlen, középkori drámát. Ivar ugyan elmondhatatlanul idegesítő és ellenszenves, de a karakter attól még életszerű, hihető, hogy ennyi gyűlölet szorult a testi hibás, gyerekként kicsúfolt emberbe. Egyértelműen ő a tébolyult főgonosz, akit utálni kell, ami a WD esetében a Kormányzó vagy Negan.

Forrás: History

Björn egyre keményebb, már nem az a bamba, nagydarab gyerek, aki pár évaddal ezelőtt volt, és a színész is igyekszik, már nem olyan suta, mint egykor. A testvérek közül lehet drukkolni még Hvitserknek, Ubbénak: nem jellembajnokok, de szorult beléjük emberség, képesek előre gondolkodni, és már nem az esztelen vérontás hajtja őket. Alfrédon még nem látszik, mekkora király, milyen fontos uralkodó lesz, de még ifjú ember, ráér felnőni a nagy feladatokhoz.

Forrás: History

Pár vontatottabb rész után mindig érezték a készítők, hogy ideje valamit mutatni, és a csatákkal elégedett lehet a tévéző, ezeknél jobbat tényleg csak mozifilmben lehet látni. Alfréd nagy győzelme, vagy az évad 20. részében látott ostrom rendben volt, nem egy délután alatt dobták össze pár ráérő statisztával. Amint véget ért az évad, rövidre rá már kijött az előzetes az utolsó menethez: itt van, lehet találgatni, ki éli túl a szüntelen harcokat.