Amikor az Angyal, a későbbi James Bond Pesten sétálgatott

Roger Moore Az Angyal című tévésorozatban

Milyen benyomást szerzett Budapestről a hetvenes évek elején Roger Moore, és mi idegesítette felettébb a színészeket a hangszigetelt stúdiók létrejötte előtt? Mivel kísérletezett egy prágai színház az 1930-as években, és milyen bonyolult módszerrel próbálták összevetni a képet és a hangot egykoron? Szinkrontörténeti kalandozásunk 2. része.

Új sorozatunkban a magyar szinkron kulisszái mögé indulunk. Az egykori Pannónia Szinkron Stúdióban évekig működtek olyan belső kiadványok, amelyek a ház életével foglalkoztak. „Közhíré tétetik" címmel először csak a rajzfilmesekkel, majd a nyolcvanas években „Pannónia Film Híradó" majd „Szinkronika" címen már a szinkron részlegekkel is foglalkoztak. Ezekből a lapokból szemlézünk.

Roger Moore nagyot nézett

Még 1972-ben történt az eset, hogy Roger Moore Magyarországra látogatott. Az Angyal-korszak még javában tartott, így a világsztár, laza színész elképesztő népszerűségnek örvendett, különösen a fiatal nők körében. A színész magyar hangját Láng József kölcsönözte, akit szinte egy az egyben azonosítottak az emberek a figurával, számára is egy igazi kiugrási lehetőséget jelentett ez a szerep.

Előzetes megbeszélés alapján, nem véletlenül jutott Láng Józsefnek a megtiszteltetés, hogy Budapest utcáin kalauzolhassa el a vendéget, így esett meg, hogy Roger Moore és számos filmes kíséretében a Duna-parton sétálgattak.

Roger Moore Az Angyal című tévésorozatban Forrás: Collection Christophel/© ITC/Itc

A csavar azonban akkor érkezett meg a sztoriba, mikor egy csapat fiatal lány rohanta meg őket, pontosabban Láng Józsefet, aláírást és közös képet kértek tőle. A jelenet egészen szürreálisan hatott, ahogy Roger Moore helyett, először a számára hangot kölcsönző Lángot ismerték meg.

A magyar színész a nagy hangzavar közepette pedig próbálta elmagyarázni a hölgyeknek, hogy ne vele foglalkozzanak, amikor itt áll mellettük az igazi sztár, amikor pedig végre kapcsoltak a lányok, a meglepettségtől kővé dermedten álltak.

A komikus eset után Láng zavartan próbálta meg elmagyarázni a világsztárnak, hogy mi is történt valójában, aki igazi úriemberként kezelte a helyzetet, elmosolyodott és annyit mondott: „Most látom, csak igazán mekkora sikerem van itt Budapesten."

A legtöbb aláírást végül persze "Simon Templar" osztotta ki, mint a képen is látszik:

Láng József az Origónak is mesélt erről az időszakról

„Roger Moore előtt szinkronizáltam márt Marcello Mastroiannit, Gene Hackmant, másokat. 1958-ban Albert Finnes volt az első főszerepem. Moore-ral pedig a Simon Templar sorozat volt az első munkám. Keresték hozzá a színészt,

de engem elfelejtettek behívni.

Viszont ott dolgoztam a stúdióban a válogatás idején. Benéztem hozzájuk, figyeltem a figurát, majd mutattam a rendezőnek egy „hangmintát": laza, mégis kiművelt, magabiztos, egyben kicsit gejl fickó hanghordozását. 1962-től 1975-ig nyomtam. Aztán '78-ig futott a Minden lében két kanál, amelyben Sztankay István adta a hangját a Moore partnerét alakító Tony Curtisnek. Aztán a nyolcvanas években a Bond filmek sorát szinkronizáltam. Roger Moore ötvenhét évesen játszotta el utoljára a 007-est" – emlékezett.

Az első találkozást a tévések szervezték a hajdani Intercontinental Szállóban 1972-ben. Moore közvetlen és udvarias volt, azt mondta, Láng hangja karakteresebb, mint az övé. „Fordítva volt persze. Dumáltunk mindenről.

Kiderült, ő sem szereti a lövöldözést,

időbe telt, mire szemhunyorítás nélkül el tudta sütni a fegyverét Bondként. Az is szóba került: neki is két fia van. A fotózásnál azért egy lépcsőfokkal feljebb állt nálam. Szóltam neki: „Gyere csak le!" Nevetett, megtette. Korai találkozásaink bizonyították: egy színész a vasfüggöny mindkét oldalán hasonló figura."

Később mindig összefutottak, ha Moore Magyarországon járt: „Amikor végleg elment, az megrázott, de az én koromban kezdi szokni az ember az efféle történéseket. Ami nem jelenti azt, hogy nem hiányzik, aki már nincs itt. Emlékszem: a kilencvenes években újra elkészítették a Minden lében két kanál szinkronját Kautzky Armanddal és Szolnoki Tiborral, mert a régi felvétel megkopott. Rólunk meg azt gondolták: elöregedett a hangunk. Igen ám, de kitört a népharag, és harmadszor is meg kellett csinálniuk: ismét a mi szinkronunkkal."

Bővebben itt olvashat Láng Józsefről, nagyinterjút adott Sztankay Ádámnak.

Egyszerű, de hatásos ötlet

Folytassuk a múltidézést! A szinkronban nagyon fontos a tisztaság, hogy az elhangzó szavakat és hangokat a lehető legjobb minőségben vegyék fel: nyilvánvalóan, ha valaki beleköhögne, esetleg tüsszentene az adott felvételbe, az már nem kerülhetne az anyagba. Hangszigetelt szobákat hoztak létre idővel, de ez nem volt mindig így.

A Bátor emberek c. filmből

A Bátor emberek című szovjet film az ötvenes években került a filmszínházakba. A magyar szinkronnal foglalkozó stáb emlékei szerint a produkciót élvezték, egyetlen negatívuma volt a környezetnek: a hangszigetelés hiánya. Minden egyes apróbb zaj behallatszódott a felvételbe. Ezekkel még csak-csak megbirkóztak az ott lévők, de a legdrasztikusabb hanghatással egyszerűen nem bírtak, ennek forrása pedig nem volt más, mint az utcában közlekedő kukásautó volt.

Kukáskocsi a múlt századból Forrás: Fortepan

Akkoriban még úgy működött a dolog, hogy a kukás egy nagy kolomppal haladt az utcán, így tudta mindenki, mikor érkezik, és merre jár. A szemetes rendszeresen tíz óra felé bukkant fel a környéken, az átszellemült munka pedig emiatt rendszeresen leállt, bosszankodtak is a színészek. Egészen addig, amíg valaki egy ravasz, de egyszerű megoldással állt elő: ellopták a kolompot, így a kocsi jó ideig nem zavarhatott bele a felvételbe.

Vannak még régi sztorik, lapozzon, nincs vége a cikknek!