1928 - St. Moritz

Vágólapra másolva!
1928-ban az időjárás komoly gondokat okozott, a hirtelen betört meleg széláramlat, a főn vízbe borította a svájci sportparadicsomot, s bizony az olvadás veszélybe sodorta a versenyeket. A korcsolya számaiban a jégen zászlók jelezték a hatalmas lyukakat. A 10 ezer méteres gyorskorcsolya-verseny - olvadás miatt - félbe is szakadt, az addig elért eredményeket pedig érvénytelenítették. A történeti hűség kedvéért: a félbeszakításkor az amerikai Irving Jaffee vezetett.
Vágólapra másolva!

A csillogó szállodasorok mellett teljesen háttérbe szorult a sport, a rendezők meg sem próbáltak tenni valamit a pályák javítása érdekében. Az időjárás miatt különös szerep hárult a lécek viaszolására: éppen 50 km-en fordult elő, hogy amíg a rajt idején fagypont körüli volt a hőmérséklet, addig a célban már 20 Celsius fok várta a versenyzőket - pluszban természetesen! Az esélyes norvégok és finnek el is szúrták a síviadalt, meglepetésre hármas svéd siker született, az aranyat Per Hedlund szerezte meg.

Kanada jégkorong-válogatottja 38 gólt ütött ellenfeleinek (Svédország 11-0; Nagy-Britannia 14-0; Svájc 13-0), s egyet sem kapott, így megvédte olimpiai bajnoki címét. A magyar együttes, amely két évvel korábban tért át jéglabdáról a hokira, mindhárom összecsapását elveszítette, így a 11 indulóból az utolsó helyet szerezte meg.

A csapat névsora: Barcza Miklós, Farkas Mátyás, dr. Barna Frigyes, Krempels Péter, dr. Krepuska István, dr. Lator Géza, Minder Sándor, Ordódy Béla, Révay József, Weiner Béla.

Az olimpia legeredményesebb versenyzői 2-2 aranyat nyertek: a norvég Johan Gröttumsbraaten megnyerte az északi kombinációt és a 18 km-es sífutást, míg a finn Clas Thunberg győzött az 500 m-es és 1500 m-es gyorskorcsolyázók között.

1928. február 11-19., St. Moritz
25 ország, 464 induló (438 férfi, 26 nő)
6 sportág, 14 versenyszám

az éremtáblázat végeredménye:
1. Norvégia (6 arany, 4 ezüst, 5 bronz)
2. USA (2 arany, 2 ezüst, 2 bronz)
3. Svédország (2 arany, 2 ezüst, 1 bronz)

az olimpia legeredményesebb sportolói:
Johan Gröttumsbraaten (norvég, északisí) 2 arany
Clas Thunberg (finn, gyorskorcsolya) 2 arany
Bernt Evenson (norvég, gyorskorcsolya) 1 arany, 1 ezüst, 1 bronz
Jennison Heaton (amerikai, bob és szkeleton) 1 arany, 1 ezüst
Ivan Ballangrud (norvég, gyorskorcsolya) 1 arany, 1 bronz.




Chamonix-hoz képest javítottak a magyar sportolók, a gyorskorcsolyázó Eötvös Zoltán lett, aki 1500 méteres, északiakat is megelőzve a tizedik helyen végzett. Nagy veszteségként könyvelhette el viszont a vezetés, hogy az 1922-ben, Zakopanéban nemzetközi síugróversenyt nyert Szepes Béla az utolsó edzésen megsérült, így nem indulhatott az ötkarikás játékokon.

Pincési László