|
Az 1940-es szapporói olimpia az időközben zajló japán-kínai háború miatt hiúsult meg, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság így St. Moritzot, majd Garmisch-Partenkirchent jelölte meg tartalékhelyszínként. Európában azonban ekkor már javában zajlott a II. világháború, a játékok senkit sem érdekeltek. A háború évei alatt a NOB vezetőségében is történtek változások, 1942-ben meghalt Henri de Baillet-Latour elnök, helyét alelnöke, Sigfrid Edström vette át. A háború után, 1946-ban már az új elnökség döntött úgy, hogy a következő olimpia helyszíne St. Moritz lesz - az 1928-as építmények ugyanis nem semmisültek meg, így nem újjáépítésre csupán modernizálásra szorultak.
A háború miatt azonban eléggé megcsappant a nézőszám, a svájci üdülőközpont tulajdonosai szenvedtek is ettől, ám a mezőnyre nem lehetett panasz: még a kizárt japánok és németek nélkül is 28 nemzet sportolói érkeztek (miután Ausztrália egyetlen képviselője még a megnyitó előtt lábát törte).
|
1948. január 30 - február 8., St. Moritz
28 ország, 669 induló (529 férfi, 140 nő)
7 sportág, 22 versenyszám
az éremtáblázat végeredménye:
1. Norvégia (4 arany, 3 ezüst, 3 bronz)
2. Svédország (4 arany, 3 ezüst, 3 bronz)
3. Svájc (3 arany, 4 ezüst, 3 bronz)
...13. Magyarország 1 ezüst
az olimpia legeredményesebb sportolói:
Henri Oreiller (francia, alpesisí) 2 arany, 1 bronz
Martin Lundström (svéd, északisí) 2 arany
Trude Beiser (osztrák, alpesisí) 1 arany, 1 ezüst
Grethen Fraser (amerikai, alpesisí) 1 arany, 1 ezüst
Nils Östensson (svéd, északisí) 1 arany, 1 ezüst
Ake Seyffarth (svéd, gyorskorcsolya) 1 arany, 1 ezüst
|
Hogy ne legyen pozitív az összkép, arról az amerikai jégkorongozók gondoskodtak, a hokitorna botránya kapta a legnagyobb nyilvánosságot a világ sajtójában. St. Moritzban ugyanis két amerikai hokicsapat jelent meg, az egyiket az USA olimpia bizottsága jelölte, a másikat az önálló amerikai jégkorongszövetség. Végül a szövetség csapata indulhatott, de az Egyesült Államok negyedik helyezését utóbb érvénytelenítették.
Ami a döntőt illeti, Kanada 0-0-s döntetlent ért el Csehszlovákiával, s csupán gólkülönbséggel szerezte vissza a bajnoki címet. A cseheknél azonban már feltűnt Jaroslav Drobny, aki később, 1954-ben teniszezőként Wimbledonban, férfi egyesben nyert bajnoki címet.
Északi síben megmaradt a skandináv fölény, a 4x10 km-es váltó mellett svéd nyert 18 km-en (Martin Lundström) és 50 km-en (Nils Karlsson) is. Az északi összetettben finn siker született Heikki Hasu révén, s még a dobogóra sem fért fel norvég versenyző.
Síugrásban viszont csak norvég került a dobogóra, Petter Hugsted nyert, a második pedig az elnyűhetetlen Birger Ruud lett. A 37 éves síugró be akarta bizonyítani, hogy 12 év elteltével képes a triplázásra. Ám megsérült, s csak csapatvezetőként utazott, de nem bírta ki, hogy ne kössön lécet a lábára. Szinte minden előkészület nélkül ugrott, de így is ezüstérmet nyert!
Alpesisíben a férfiaknál az olimpia legeredményesebb versenyzője (2 arany, 1 ezüst) a francia Henry Oreiller villogott, a hölgyeknél egyaránt egy aranyat és egy ezüstöt nyert az osztrák Trude Beiser és az amerikai Gretchen Fraser.
Az első igazi "csalást" Dick Button szenvedte meg, akit a háború utáni első műkorcsolya-világbajnokságon szemérmetlenül lepontoztak. Ez olyannyira szemet szúrt mindenkinek, hogy a nemzetközi szövetség elnöke, Ulrich Salchow kárpótlásul neki ajándékozta egyik világbajnoki aranyérmét. Az amerikai ettől kezdve egyetlen alkalommal sem szenvedett már vereséget, így St. Moritzban sem... Páros műkorcsolyázásban a Kékessy Andrea, Király Ede kettős ezüstérmet nyert, sőt Király egyéniben az 5. helyen végzett
A 22 tagú magyar küldöttség legnagyobb meglepetését mégis a gyorskorcsolyázó Pajor Kornél érte el, aki a gyorskorcsolyázók 10 ezer méteres távján a negyedik lett.
Pincési László
[origo]
|
Írjon nekünk! Médiaajánlat Impresszum 
