Fosszilis oázisok a Namíb-sivatagban



A sivatagi playa-tavakban talált ősmaradványok arra utalnak, hogy két nedves időszak követte egymást a sivatag története során.

A Namíb-sivatag szél által lerakott homokos üledékeiben gyakran fordulnak elő tál alakú, dolomitos mészkőlencsék. Ezeket növényzettel benőtt, sekély, lefolyástalan tavak ("playa tavak") üledékeiként értelmezik, és fosszilis oázisként szokták őket emlegetni. A rétegtani kutatások kimutatták, hogy két nedves epizód fordult elő a terület földtörténete során, amikor a playa tavak kialakulhattak. Az első epizód a késő eocéntől a korai miocénig tartott, míg a második a késő pliocéntől napjainkig.
Felülnézetben a karbonátos képződmény kőzetjellegei és ősmaradvány tartalma nagyjából koncentrikus elterjedést mutatnak, ami tükrözi az egykori víz mélységét, valamint a tó peremének és a környező homokdűnéknek az egymásra hatását. A kőzettípusok oldalirányban a következőképpen követik egymást: a külső homokos dolomitkréta nagy számban tartalmazza a tóban élő beásódó állatok életnyomait, különböző henger alakú vagy elágazó furatok formájában. Ezután következik egy masszív karbonátos kőzet, amely a furatok mellett nádszárlenyomatokat, a rétegfelszíneken pedig száradási repedéseket mutat. A központi terület mikrorétegzett karbonátból épül fel, kék- és zöldalgák által létrehozott "sztromatolit" dombokkal és algaszőnyeg felületekkel. Itt teljesen hiányzik a beásódó fauna.
Az egykori tavak kialakulásában a klíma játszotta a főszerepet. Mindkét rétegtani szintben "nedves sivatagi" fázisokhoz kapcsolódik a tavak létrejötte. Ilyenkor a száraz (arid) klíma átalakul viszonylag nedves folyóvízi fázisba, ahol állandó folyóvizek és szezonális áradások fordulnak elő a sivatagi területen. (A Palaios nyomán Dulai Alfréd)