Téves csillagjóslás<br/>

Vágólapra másolva!
A 33 évente megjelenő leonidákkal kapcsolatos előrejelzésekkel sorra kudarcot vallanak a csillagászok.
Vágólapra másolva!

1998-ban a leonidák a prognózistól eltérően gyérebben repkedtek, ráadásul a megjelölt időpontnál 16 órával korábban. A csillagászok alaposan tévedtek, a legjobb megfigyelőhelynek tartott Ausztráliába és Mongóliába egész expedíciók repültek hiába. Ugyanakkor a Kanári-szigeteken a csillagvizsgálók óránként 2000 meteort láthattak, sőt a svájci hegyekben olyan tűzgolyókat csodálhattak meg, amelyek fénylettek, mint a telihold. A kutatókat kezdettől nem kíséri szerencse a 33 évenként visszatérő égi tüneménnyel kapcsolatban.
1899-ben és 1932-ben hatalmas látványosságot jósoltak – tévesen, ahogy kiderült. Még mindig nagyszámú prognózismodellel próbálkoznak, amelyek közül egyik rosszabb, mint a másik. Bár a Tempel-tuttle üstökös útvonala - amelynek nyomában a leonidák mint óriás porfelhő száguldanak az űrben – ismert, a keringési pálya porvastagságáról, ami a prognózis szempontjából a legfontosabb, a kutatók csak találgatni tudnak. Ezért az 1999-re vonatkozó jóslatok óvatos jövendölések: Európa felett leonidák ezreinek hullása várható, a Föld és az üstökös pályája csak 1,2 millió km-re közelítette meg egymást, vagyis túl nagy a távolság egy ezredfordulós látványosság szempontjából.