Néhány dinoszaurusz túlélte a meteoritbecsapódást?<br/>

Vágólapra másolva!
Lehet, hogy nem a sokat emlegetett meteoritbecsapódás miatt haltak ki a dinoszauruszok. Egy kínai kutató szerint a dinoszauruszok még több százezer évig éltek a becsapódás után, legalábbis Kína egyes részein.
Vágólapra másolva!

A Számos paleontológus vallja azt a nézetet, hogy a dinoszauruszok egy nagy meteorit becsapódása következtében haltak ki mintegy 65 millió évvel ezelőtt, a kréta és a harmadidőszak határán. A becsapódás miatt óriási mennyiségű por és kőzettörmelék került a légkörbe, ami "elhomályosította" a napot, és a kialakuló hideg éghajlat az evolúciós süllyesztőbe taszította a dinoszauruszokat. A becsapódás egyik legfontosabb bizonyítékaként szokták emlegetni a kritikus rétegekben több helyen is észlelt irídiumdúsulást, ami gyakori alkotóelem a meteoritokban is. A becsapódás helyeként a mexikói Yucatán-félsziget óriási krátere a fő gyanúsított. Mások viszont úgy vélik, hogy a dínók már évmilliókkal a feltételezett becsapódás előtt hanyatlóban voltak.

A kihalás másik leggyakrabban emlegetett oka lehetett az a kiterjedt vulkánkitörés-sorozat, ami ártalmas gázokat juttatott a levegőbe, és India nagy részét beborította lávafolyásokkal. A vulkánkitörések szintén lehetnek az irídiumdúsulás forrásai. Vannak, akik összekötik a két eseményt: a becsapódás rengéshullámai váltották ki a vulkánkitöréseket (a becsapódás és a vulkanizmus helye majdnem pontosan egymással szemben helyezkedik el a bolygónkon). A radiometrikus kormeghatározások azonban azt mutatják, hogy a vulkánkitörések évmilliókkal a becsapódás előtt elkezdődtek. Ez arra utal, hogy a vulkáni kitörések által okozott klímaváltozás a dinoszauruszok erőteljes csökkenéséhez vezetett, és a meteoritbecsapódás csak kegyelemdöfés volt.

Vagy még az sem? A kínai Zikui Zhao úgy véli, hogy jóval a meteoritbecsapódás után lerakódott rétegekben talált dinoszaurusztojásokat. DK-Kínában, Nanxiong város közelében a kínai kutató számos dinoszauruszfészket fedezett fel egy rétegsorban. Az alsó, idősebb rétegekben 11 különböző faj tojásait találta meg. A rétegsorban felfelé haladva elérjük a kréta/harmadidőszak határt, ahol az eddigi ismereteink szerint a dinoszauruszok kihaltak. Ennél a szintnél a 11 fajból hat valóban el is tűnik. Az itt talált tojások héja szintén mutatja az irídium és egyéb ritka elemek feldúsulását. A másik öt faj azonban megvan a feltételezett határ felett is, ami a kínai kutató szerint azt jelenti, hogy a dinoszauruszok több százezer évvel tovább éltek, mint azt korábban gondolták.

Mások viszont kétségbe vonják ezeket a feltételezéseket. A kételkedők szerint a kínai rossz helyen húzza meg a kréta/harmadidőszak határt, és a hat faj eltűnése és az irídium-csúcs egy korábbi (71 millió évvel ezelőtti) klímaváltozás és vulkánkitörés eredménye, amit több helyen is észleltek a Földön. Egy másik kifogás, hogy a tojásokat bezáró kőzetben egyáltalán nem észlelhető irídiumdúsulás, csak a tojáshéjakban. Egyébként a határ környékén a tojások felének a héja növekedési rendellenességet mutatott a finom szerkezeti vizsgálatok során. A kínai kutató szerint ez is az irídium és a többi nyomelem számlájára írható. Lehet, hogy ezek a rendellenességek is hozzájárultak a kihaláshoz.



Balra egy normális, jobbra egy rendellenesen növekedő tojás héja.

Dulai Alfréd

Ajánló:

Nagy földi becsapódási kráterek, leírással. Dinoszaurusz tojások (eladók is!) a The Stone Company-tól.