A penicillin az évszázad egyik csodája<br/>

Vágólapra másolva!
Az ötszáz, különféle szakterületeken dolgozó brit orvos körében végzett közvélemény-kutatás szerint az első antibiotikum, a penicillin nyerte el az évszázad orvosi csodája címet.
Vágólapra másolva!

A penicillint Alexander Fleming skót bakteriológus fedezte fel 1928-ban, s 1941-től használják rendszeresen a gyógyításban. A lista további előkelő helyezettjei az aszpirin (a kardiológusok 13 százaléka választotta); a kemoterápia (az onkológusok 28 százaléka szavazott rá) és a főleg pszichiáterek által választott antidepresszánsok.

Az alábbiakban részleteket olvashatnak Székely Éva dr. és Ludwig Endre dr. Természetes penicillinek 1996-ban Magyarországon c. cikkéből, amelynek teljes szövege itt érhető el: http://sunrise.sote.hu/htsz/szekely.htm
Alexander Fleming 1928-ban fedezte fel a "penicillint", azt az anyagot, amely a táptalajon gátolta a Staphylococcus aureus növekedését. 1929-ben sikerült kinyernie a Penicillinum notatum-ból, de nagyobb mennyiséget nem tudott előállítani. Florey és Chain munkássága tette lehetővé a penicillin előállítását, így 1941-ben néhány beteg kezelése már lehetővé vált. A kezdeti klinikai eredmények oly sikeresek voltak, hogy a II. világháború alatt az amerikai katonákat már nagy számban kezelték penicillinnel streptococcus, gonococcus és treponema infekciókban. A 40-es évek végére - a fermentációs technika segítségével - a penicillin már elegendő mennyiségben állt rendelkezésre a betegek gyógyítására.
...
A kezdeti jó hatékonyság azonban néhány baktérium esetén igen gyorsan, mások esetén lassabban, csak évtizedek múlva megszűnt: a baktériumok egy része a penicillinnel szemben rezisztenssé vált.
...
A Streptococcus pneumoniae a vezető bakteriális kórokozó felsőlégúti infekciókban, pneumoniában… Az antibiotikum éra kezdetén igen érzékeny volt a penicillinnel szemben, a legtöbb törzset 0,02 mg/l vagy ennél kisebb koncentrációban a penicillin gátolta, és ezt az érzékenységét több évtizeden keresztül biztonságosan megőrizte. S. pneumoniae infekcióra gondolva az első választandó gyógyszer a penicillin volt.
Az első klinikai anyagból nyert, penicillinre mérsékelten rezisztens S. pneumoniae törzset 1967-ben írták le Amerikában, és ezt a közlést a világ több pontjáról számos hasonló beszámoló követte.
...
Még aggasztóbb a 70-es évek második felétől kezdve megfigyelt ún. multirezisztens S. pneumoniae törzsek előfordulása, amelyek különböző szerkezeti csoportba tartozó antibiotikummal szemben is rezisztensek (pl. erythromycin, chloramphenicol, doxycyclin, co-trimoxazole, clindamycin), valamint a penicillinnel szemben magas fokú rezisztenciát mutató törzsek megjelenése. A penicillinnel szemben magas fokú rezisztenciát mutató S. pneumoniae okozta infekciók kezelése még nagy dózisú penicillinnel sem javasolható.
...
Amikor az 1940-es években a penicillin használatba került, elterjedt az a nézet, hogy a bakteriális infekciók gyógyítása többé nem jelent gondot. A korábban a penicillinnel szemben érzékeny baktériumok rezisztenciájának kialakulása, a penicillinnel szemben eredetileg sem érzékeny kórokozók előretörése az infekciós kórképekben jelentősen megváltoztatta szemléletünket.
Az elmúlt években egyre inkább széles spektrumú antibiotikumokat használunk az empirikus terápiában, és ebben segítségünkre van, hogy egyre több új és általában egyre szélesebb spektrumú (és drága) antibiotikum áll rendelkezésünkre. Azonban az új antibiotikumokkal szemben is nő a rezisztens baktériumok aránya, és ez számos esetben egyértelműen összefüggésben van fokozott használatukkal. A rezisztencianövekedés csökkentésére, megakadályozására kívánatos lenne minél többféle antibiotikum váltakozó alkalmazása.

Ajánló:

A BBC speciális összeállítása az antibiotikumokról.