A Leonidák elhúztak a felhők felett<br/>

Vágólapra másolva!
A tegnapi csillaghullás maximuma az előrejelzéseknek megfelelően, helyi idő szerint éjjel 2 és 3 óra között, "menetrendszerűen" következett be. Sajnos a felhők miatt semmit nem láthattunk belőle...
Vágólapra másolva!

Mint kedves olvasóink figyelmét már korábbi cikkünkben felhívtuk rá, tegnap éjjelre volt várható a Leonida meteorraj maximuma. Az előrejelzések helyi idő szerint éjjel 3 óráról beszéltek, fenntartva azt a lehetőséget, hogy az időpont jelentősen el is tolódhat. (A további időadatokat is helyi időben, adjuk meg, tehát amit a kedves Olvasó órája mutat.) Nos, most precíznek bizonyultak a számítások. A gond a felhőzettel volt, ami egész éjjel sűrűn borította be a Kárpát-medencét. A raj aktivitása éjjel 2 óra körül kezdett intenzíven fokozódni, 200, majd 300 meteorral óránként. Az interneten követve az eseményeket csak irigykedni tudtunk a spanyolországi vagy az arábiai megfigyelőkre, de szépen kijutott az Adriára lejutott magyar amatőrcsillagászoknak is.



Az adatok eddigi elemzése alapján megállapítható, hogy a ZHR-érték csak éjjel 1 és 4 óra között volt 100 felett, s 3 óra környékén nagyon rövid, határozott maximum következett be, 1500-as értekkel. (ZHR: 6,5 határmagnitudójú égen zenitben lévő radiánsú meteorraj esetén egy észlelő 1 óra alatt ennyi hullócsillagot látna); közérthetőbben: ha az a pont, amelyből a meteorok látszólag jönnek (radiáns) pontosan a fejünk felett (zenitben) lenne, akkor ennyi meteort látnánk, amennyiben kitűnő megfigyelési viszonyok lennének).

Kárpótlásul meglátogathatjuk a LeonidsLie.com c. honlapot, ahol a NASA ballonjáról készített videót láthatjuk.
Mindenesetre - bár a dolog igen lehangoló - még ma éjjel is érdemes figyelni az eget, mert a raj lecsengése is nagyon izgalmas lehet. Ha pedig ma sem látunk semmit, akkor legközelebb 33 év múlva próbálkozhatunk...

Ajánló:

Aktuális adatok, grafikonok.