Apokalipszis: elhalasztva<br/>

A brookhaveni kísérletekben mégsem keletkezhetnek fekete lyukak. Helyettük azonban az anyagnak egy eddig ismeretlen, roppant veszélyes változata jöhet létre, az ún. "különcök" formájában. A fizikusok szerint azonban ennek igen csekély a valószínűsége, s még ekkor sem jelent fenyegetést.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a brookhaveni nemzeti kutatólaboratórium Relativistic Heavy Ion Collider nevű ütköztetőgyűrűjében amerikai tudósok minden eddiginél nagyobb energiájú kísérletet készülnek elvégezni, amellyel - amennyiben az előzetes számítások helyesek - közvetlenül az ősrobbanás utáni körülményeket sikerül majd néhány pillanatra rekonstruálni. A tudósok úgy gondolják, hogy az aranyatomok ütköztetése során a Nagy Bumm bekövetkezte után alig néhány milliszekundum korú Univerzumban uralkodó állapotok jönnek majd létre a gyorsítógyűrűben: az anyag egy kezdetleges formájában, úgynevezett kvark-gluon plazmaként lesz jelen a föld alatti laboratóriumban. Ezáltal lehetőség nyílik a korai világegyetemmel kapcsolatos hipotézisek ellenőrzésére.

A kísérlet híre villámgyorsan terjedt az interneten, majd a nyomtatott sajtóban és a hagyományos média más területein is. Az általános őrület közepette a fizikusok összeszedték magukat, s szerte a világon figyelmeztettek rá, hogy a fekete lyukak keletkezéséhez 1600-szor sűrűbb állapotot kellene létrehozni annál, mint amilyenre a kísérletben használt berendezés képes.

Egyes kutatók azonban egy másik veszélyforrást jósolnak. Szerintük az ütközések miatt az anyag eddig ismeretlen formája jöhet létre, amely egyesítheti magában az ún. kvarkok három típusát: a fel-, le- és az s-kvarkokat. Az előbbi két kvark az atommagban található protonok és neutronok szokványos építőkockája, az s-kvark azonban igen ritka jelenség az Univerzumban, s csak igen rövid életidejű, különleges részecskékben fordul elő. A feltételezett új anyag darabjai "különcök" néven váltak ismertté.

A fizikusok még soha nem tapasztalták meg az anyag ezen új formáját, így csak találgatni tudják a tulajdonságait. A legszörnyűbb forgatókönyv szerint a különcök hosszú életidejű, negatív töltésű változatai jönnének létre, amelyek magukba olvasztanák azokat az atommagokat, amelyekkel kölcsönhatásba kerülnének (az atommag a protonok miatt pozitív töltésű). E mohó szörnyetegek hasonló hatékonysággal falhatnák fel bolygónkat, mint egy fekete lyuk.

John Marburger, a laboratórium igazgatója az új rémhírekre reagálva határozottan kijelentette: nincs esélye annak, hogy kísérleteik során bármiféle olyan jelenség következzen be, amely katasztrófához vezetne. Hogy kijelentését megfelelően alátámassza, független fizikusok csoportját kérte fel a kérdés kivizsgálására. A jelentés megnyugtató volt: Robert L. Jaffe (MIT), a csoport vezetője elmondta, hogy e különleges anyagforma megjelenése csak roppant magas nyomáson és alacsony hőmérsékleten lehetséges. Éppen ezért ez csak egyetlen helyen fordulhat elő a Világegyetemben: egy neutroncsillag magjában.

Ha mégis megjelenne egy ilyen "szörnyeteg", akkor sem okozhatna nagy kárt. Egyrészt még azelőtt elpusztulhatna, mielőtt találkozna egy atommaggal. A fizikusok azt is megállapították, hogy a negatív töltésű típus kialakulásának igen csekély a valószínűsége, mivel jóval több fel- és le-kvark lenne benne, mint s-kvark. Ez pedig pozitív töltést kölcsönözne neki, így elektronok befogásával ártalmatlan héliumizotópként fejezné be pályafutását (izotópoknak az egyes elemek eltérő tömegszámú változatait nevezzük).

Ha valakit még ez sem nyugtatott volna meg, akkor jöjjön egy csillagászati érvelés. A kísérletben tervezett ütközések természetes módon és állandóan végbemennek a csillagközi térben. Az arany ritkasága ellenére évente kb. 1000 ilyen esemény történik minden 1 fényév oldalhosszúságú kockának megfelelő térrészben. Ha ezekben állandóan a különleges anyagforma hosszú életű, negatív töltésű típusai jönnének létre, akkor közülük sokat magukhoz vonzanának az ütközés közelében lévő csillagok. Ha ez megtörténne, a szörnyeteg elkezdené "felfalni" a csillagot, s az végül felrobbanna. Ez esetben viszont minden évben több millió szupernóvát kellene észlelni csak a saját csillagvárosunkban, a Tejútrendszerben! Nos, az elmúlt ezer évben csak egy maroknyiról van tudomásunk, a legutóbbit Kepler figyelte meg 1604-ben.

A kísérleteket tehát végre fogják hajtani. "Az emberek azt mondják, hogy az Univerzum legmisztikusabb erőivel játszunk, s Istennek képzeljük magunkat. Mi úgy gondoljuk, hogy semmi különleges dolgot nem csinálunk" - mondta Jaffe.

S. T.

Ajánló:

Korábban: