Kis lépés a Chandrának - nagy lépés a röntgencsillagászatnak<br/>

Miközben a NASA tavaly júliusban felbocsátott röntgenműholdja, a Chandra jelentős eredményt ért el a röntgencsillagászat egyik legnagyobb rejtélyének megoldásában, talán az Univerzum eddigi legtávolabbi objektumait is felfedezte.

A légkörön kívüli csillagászat kezdetei óta tudjuk, hogy az égbolton egy diffúz röntgen-háttérsugárzás tapasztalható. A röntgencsillagászat egyik legnagyobb kérdése mindeddig az volt, hogy e jelenség pontszerű források összeolvadó sugárzásából vagy a galaxisok közötti teret kitöltő forró gázfelhőktől ered. A röntgencsillagászat "Szent Gráljának" nevezett problémát a korábbi műszerekkel - a kis felbontás és a gyengébb érzékenység miatt - nem tudták megoldani. A Chandra azonban 5 hónapos munka után megoldani látszik a nagy rejtélyt. Az előzetes eredményeket az Amerikai Csillagászati Egyesület 195. konferenciáján jelentették be Atlantában, illetve a Nature c. tudományos hetilapban közölték.

A ROSAT röntgenműhold korábbi eredményei alapján már kiderült, hogy a lágy (kisebb energiájú) röntgenháttér sugárzása igen távoli és nagyon fényes maggal rendelkező különleges galaxisokból, kvazárokból vagy más aktív galaxismagokból ered. A Chandra most a keményebb röntgensugárzást vette célba, s egy, a telihold ötödrészét kitevő égboltterületen a röntgenháttér 80%-át különálló pontforrásokra bontotta. Ha ezt a teljesítményt az egész égbolton elvégeznék, a becslések szerint kb. 70 millió pontszerű röntgenforrást lehetne azonosítani, amelyek többsége csillagváros lenne. Ez az eredmény megerősíti azt az elképzelést, amely szerint a röntgenháttér jelentősebb része nem az intergalaktikus anyag diffúz sugárzásából ered.

A Chandra itt látható felvétele 27,7 órás expozíciós idővel készült. A Vadászebek csillagkép területére eső égterületen kb. 3 tucat röntgenforrás azonosítható

Röntgen- és optikai képeket kombinálva kiderült, hogy az azonosított források kb. egyharmada olyan galaxis, amelynek magja igen fényes a röntgentartományban, de nem látható az optikaiban. Lehetséges, hogy e "lefátyolozott" galaxismagok tízmilliószámra hemzsegnek az Univerzumban. Minden bizonnyal nagy tömegű fekete lyuk van bennük, amely a maga köré gyűjtött anyagot hevíti fel és készteti röntgensugárzásra. Az aktív galaxismagok ezen új csoportja azt sugallja, hogy e vad objektumok optikai feltérképezése közel sem alkotott reális képet számukról és eloszlásukról.

Talán még izgalmasabbak azok az égitestek, amelyeket szintén a mostani megfigyelések alkalmával fedeztek fel. Ezek az "ultrahalvány galaxisok", amelyek a röntgenforrásoknak szintén kb. a harmadát teszik ki, gyakorlatilag semmilyen látható fényt nem bocsátanak ki. Ennek két oka lehet: vagy a galaxist körülvevő poranyag blokkolja totálisan az optikai fotonokat, vagy azok fokozatosan felemésztődnek a hozzánk vezető hosszú útjukon, a közbeeső nagy gázfelhőkben megkötődve. Amennyiben a második eset áll fenn, akkor ezek a galaxisok az eddig ismert legmesszebbi objektumok, jóval 14 milliárd fényév feletti távolságban.

Jelenleg a röntgenforrások optikai párjainak azonosítása folyik, amelyben a legnagyobb teljesítményű földi telepítésű távcsövek vesznek részt (Keck I. és II.), s hamarosan a HST (Hubble-űrtávcső) is bekapcsolódik a munkába. Lehetséges azonban, hogy ezen objektumok biztonságos azonosítására csak az Új Generációs Űrtávcső lesz képes.

S. T.

Ajánló:

Az eredeti sajtóanyag angol nyelven. NASA. Harvard Egyetem.

Korábban: