Vágólapra másolva!
Ha a saját szemével nem is láthatta, a SOHO napkutató szonda segítségével most elkaphatja a bolygóegyüttállás egyik pillanatát, ráadásul egy hatalmas, a Napon lejátszódó kitörés kíséretében.
Vágólapra másolva!



Bár a május 5-ei bolygóegyüttállás a Földről nem volt megfigyelhető, a SOHO napkutató űrszondának köszönhetően mégis megtekinthetjük az alakzat közepét. Mint korábbi cikkünkben jeleztük, a Nap is az együttállás területén tartózkodik, így fénye természetesen túlragyogja a bolygók halvány, visszavert fényét. A SOHO azonban egy ún. koronográf nevű berendezéssel rendelkezik, amely mesterséges napfogyatkozást idéz elő, letakarva a napkorongot. Így válik láthatóvá a halvány korona, amelynek területére az itt látható felvételen három bolygó, a Szaturnusz, a Jupiter és a Merkúr is bezsúfolódott (természetesen csak a látóirányuk szempontjából). A fantasztikus látványt egy koronakitörés koronázza meg - nem mindennapi látvány!



Majd elfelejtettem: itt a szerkesztőségben nagyon úgy tűnik, hogy a világvége ezúttal is elmaradt...

S. T.

Ajánló:

A SOHO honlapja. Az űr-időjárás legfrissebb hírei!

Korábban:

Május 5-én bekövetkezik a bolygóegyüttállás. Mint már korábban megnyugtattuk kedves Olvasóinkat, ettől még nyugodtan alhatnak. Tekintse meg megújult cikkünket!