A perm végi kihalás a növényeket sem kímélte<BR/>

A földtörténet legnagyobb tömeges kihalása, amely 250 millió évvel ezelőtt az állatok 85%-át eltüntette a Föld színéről, nem kímélte a szárazföldi növényzetet sem. Meglepő módon ezt nem a növénymaradványok, hanem a folyóvízi üledékek vizsgálata alapján állapították meg.

Az amerikai és dél-afrikai kutatók szerint olyan sok növény tűnt el a perm végén a szárazföldekről, hogy ennek következtében az egykor kanyargó folyók átalakultak egyenes lefutású, ún. orsós rajzolatú folyamokká (fent egy mai példa látható). Ezek a folyók óriási mennyiségű üledéket szállítottak, mivel a növények hiányában a gyökerek már nem tartották helyben az üledéket. Arra viszont most sem találtak magyarázatot, hogy mi okozhatta az óriási kihalást. Az is elképzelhető, hogy ugyanarra az okra vezethető vissza mind az állatok, mind a növények kihalása.

A perm végi kihalás előtt a tengerek tele voltak különös és fantasztikus élőlényekkel. A perm végén tűntek el például a trilobiták is, amelyek korábban szinte mindenhol előfordultak. Több mint 10 000 fajukat ismerjük, melyek közül némelyik úgy fel tudott tekeredni, mint a gömbászka. Az ősmaradványok tanúsága szerint az összes tengeri fajnak legalább a 85%-a, míg a szárazföldi állatfajoknak (többnyire hüllők és kétéltűek) 70%-a tűnt el kevesebb, mint 1 millió év alatt, ami a geológiában nagyon rövid időnek számít. Olyan sok élőlény kihalt, hogy egyes tanulmányok szerint egy rövid ideig a gombák voltak a domináns életformák a Földön. A lehetséges okok között az aszteroidabecsapódás éppúgy szerepel, mint a szupernóva-robbanás, az intenzív vulkáni tevékenység vagy a globális felmelegedés.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy milyen bizonyítékok vannak erről a dél-afrikai Karoo-medencében. Ez a vidék egy viszonylag érintetlen, parlagon hagyott terület, ami jó terepet biztosít a kutatásokhoz. A geológusok megtalálták azokat az egykori folyóvízi üledékeket, amelyek a 250 millió évvel ezelőtti kihalás idején rakódtak le. A vizsgált folyómedrek olyan formát mutatnak, amelyek az orsós rajzolatú folyókra jellemzőek. Az ilyen folyók viszonylag nagy eséssel és sebességgel rendelkeznek, de mivel nagyon sok durva hordalékot szállítanak, ún. alsószakasz-jelleg jellemzi őket. Ez azt jelenti, hogy mivel az elszállítandó hordalék mennyisége nagyobb, mint a folyó munkavégző képessége, a hordalék egy része lerakódik a mederben, s a kialakuló zátonyok, szigetek miatt a folyó több ágra bomlik.

A legtöbb folyó kanyarogva (meanderezve) folyik. Meanderező folyók léteztek a permben is, a nagy kihalás előtt. A kutatók a vízfolyások alakjának rajzolatának megváltozását arra vezetik vissza, hogy katasztrofális és globális változások történtek a növényzetben, aminek hatására sokkal több hordalék került a folyómedrekbe. A hatásnak nagyon erősnek kellett lennie, hiszen nem könnyű "rábírni" egy kanyargó folyót, hogy inkább egyenesen folyjék. Ilyen változásokat manapság olyan helyeken lehet tapasztalni, ahol a vulkánok elpusztították a szárazföldi vegetációt (pl. Pinatubo, Fülöp-szigetek). Ezeken a helyeken hatalmas mennyiségű üledék rakódik le a folyókban, és a keskeny meredekebb hegyi folyók átalakulnak fonatos csatornákká. Az új adatok segítenek megmagyarázni egy korábbi megfigyelést is, mely szerint a kihalás idején óriási mennyiségű szén ülepedett le a tengerek aljzatán. Mindez érthetővé válik, ha figyelembe vesszük, hogy nagyon sok növény elpusztult a szárazföldön, majd bemosódott a tengerekbe.

Dulai Alfréd

Ajánló:

Egy későbbi nagy kihalás a földtörténet során. A perm végi nagy kihalás (a Scientific American cikke nyomán). Az eredeti angol nyelvű sajtóanyag a Washington Egyetem (Seattle) honlapján.