Újra jön a Nap! - Sarki fény riadó<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Október 10-én, hazai idő szerint 1.50-kor az egész napkoronára kiterjedő koronakitörés vette kezdetét az AR 9182 jelzésű napfoltcsoport feletti tartományban (a koronakitöréseknek nevezett eseményekről korábban már részletesen beszámoltunk az [origo]-ban). A SOHO napkutató űrszonda lefényképezte a kitörést, amely egy protuberancia összeomlásával és az azt követő napkitöréssel állt kapcsolatban.

A koronakitöréssel kidobódott plazma 720 km/s-os sebességgel hagyta el a Napot, s várhatóan október 12-én éri el a Föld környezetét, amelynek hatására geomágneses viharok és sarki fény várható.

A geomágneses viharok és a sarki fény kialakulásáról lásd korábbi cikkünket





Előtte és utána. Október 9-én a fent említett napfoltcsoport körüli mágneses tér hirtelen alakváltozáson ment keresztül, amely egy közeli protuberancia robbanásszerű összeomlásához vezetett. A képeken a robbanás előtti (balra), illetve utáni állapotot láthatjuk. Jól megfigyelhető, hogy a nyilak által jelölt, 2000. szeptember 9-én még létező alakzat másnapra eltűnt

A Nap légkörében a mágneses erővonalak mentén "imbolygó" plazmahidakat szaknyelven protuberanciáknak nevezik, amennyiben a napkorong szélén láthatók. Amennyiben a napkorong területén figyelhetők meg, ugyanez a jelenség a filament ("fonal, szál") névre hallgat.

A megfigyeléseket helyi idő szerint éjfél körül, északi irányban érdemes megpróbálni.

Ajánló:

Friss információk az űr-időjárásról, a naptevékenységről és a sarki fényekről.

Korábban: