Leonidák 2000!<br/>

Vágólapra másolva!
1998-ban lélegzetelállító tűzgömbesőt produkálva pazar látványt nyújtottak, 1999-ban a vártnál nagyobb számban húztak el - a felhők felett. Mi várható a híres meteorraj tagjaitól 2000-ben?
Vágólapra másolva!

Vic Winter 1998. november 17-i halszemoptikás felvétele.A Leonida meteorraj a széttöredező Tempel-Tuttle üstökös törmelékéből származik, amely 33 éves periódusban kering a Nap körül. Az üstökösből napközelben kihulló poranyag széthúzódik az üstökös pályája mentén. Ebbe a törmelékcsíkba szalad bele a Föld, minden év november 14-21. között. Ha a találkozás akkor következik be, amikor az üstökös napközelben van - mint ahogyan ezekben az években is -, akkor nagyobb mennyiségű hullócsillagra kell számítanunk, mivel ilyenkor a felhő legsűrűbb, üstökösmaghoz közeli részén megyünk keresztül. A Leonida elnevezés onnan ered, hogy az Oroszlán (Leo) csillagkép irányából látjuk majd érkezni a meteorokat (vagyis e csillagképben van a raj radiánsa).

A Leonidák 1998-ban nagy meglepetést és sokaknak csalódást okoztak, mivel a leglátványosabb, tűzgömbökben igen gazdag meteoreső kb. egy nappal korábban következett be annál az időpontnál, amikor az üstökös keresztezte a Föld pályasíkját. Az 1999-es csillaghullás maximuma az előrejelzéseknek megfelelően, helyi idő szerint éjjel 2 és 3 óra között, "menetrendszerűen" következett be. Sajnos a felhők miatt semmit nem láthattunk belőle.



Tony és Daphne Hallas felvétele 1998. november 17-én készült egy 5 perces és két 20 mp-es kép összegzésével


(Gyarmati László összeállítása nyomán)

"A kedélyek 'előzetes lecsillapítása' végett fontosnak tartjuk hangsúlyozni: ne legyen senkinek olyan illúziója, hogy az idén lesz a 'világmindenség leglátványosabb meteorzápora'. Az utolsó negyed előtt álló, azaz meglehetősen fényes Hold a várható maximum környékén éppen azon a területen tartózkodik az égen, ahonnan a Leonidák raj meteorjai érkeznek. Fénye elnyomja a halvány hullócsillagok tömegének látványát. Mindazonáltal jó idő esetén és kis szerencsével némileg több hullócsillagot láthatunk péntek és szombat hajnalban, mint az év más időszakaiban." (Tepliczky István, Magyar Csillagászati Egyesület)



A közelgő meteorzápor alkalmából megújultak a Magyar Csillagászati Egyesület Leonida-oldalai. Friss információk a hullás lefolyásáról, a várható meteor-darabszámokról, a látványról. Leonida-képgaléria, linkgyűjtemény s egy kis elméleti háttér a meteorok, meteorrajok világáról.

A Hold egy kicsit mélyebben merül a porfelhőkbe, így bővebben is kap majd a meteorokból. Mivel nincs légköre, semmi sem fékezi a kb. 225 000 km/h-ás sebességgel érkező kozmikus testeket. A csillagászok idén is szeretnének megörökíteni néhány becsapódást égi kísérőnk felszínébe. Itt a Földön pedig menetrendszerűen felszáll a NASA ballonja is, hogy 30 km-es magasságból filmezze a raj tagjainak légkörbe való belépését.

Ajánló:

A közelgő meteorzápor alkalmából megújultak Leonida-oldalaink. Friss információk a hullás lefolyásáról, a várható meteor-darabszámokról, a látványról. Leonida-képgaléria, linkgyűjtemény s egy kis elméleti háttér a meteorok, meteorrajok világáról. Élő közvetítés a ballonról - 2000. november 18-án, helyi idő szerint 7.30-kor! Hírek, információk, képek, előrejelzések, linkek. A NASA Leonida oldalai. Both Előd cikke a Természet Világa c. folyóiratban. Általában a meteorrajokról, régi Leonida-megfigyelések, az űreszközökre leselkedő veszély. A NASA akar Téged! Bekapcsolódási lehetőség a NASA adatgyűjtésébe! Kereszturi Ákos cikke az Élet és Tudomány 1998. november 6-i számában. Hogyan észleljük a rajt?

Korábban:

Az 1999-es aktivitás előzetese, további információkkal a rajról. Az 1999-es aktivitás nagyobb volt a vártnál, de az időjárás nem kedvezett az észleléshez.