Magyarország: csökken a népesség fogyásának üteme

Vágólapra másolva!
Magyarországon a népesség fogyásának üteme tavaly csökkenni kezdett, és a tendencia folytatódik - közölte Harrach Péter szociális és családügyi miniszter a népesedési világnap alkalmából.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ július 11-ét azt követően nyilvánította népesedési világnappá, hogy 1987-ben ezen a napon született meg a Földön az ötmilliárdodik ember. A miniszter beszámolt arról, hogy 1999-ben az előző évhez képest 48 ezerrel, 2000-ben 38 ezerrel csökkent Magyarország népessége. Hozzátette, hogy az idei év első négy hónapjának adatai a tavalyi év azonos időszakához képest is a népességfogyás további mérséklődését jelzik.

Harrach Péter emlékeztetett, hogy a hatvanas évektől kezdve Európa-szerte csökken az egyes államok népessége. Véleménye szerint a családpolitikai intézkedések pozitív és negatív irányban egyaránt képesek a befolyásolni a gyermekvállalási kedvet.

A miniszter szerint a Bokros-csomag intézkedései negatívan befolyásolták mindezt. Harrach Péter meggyőződése szerint a jelenlegi kormány családpolitikája, támogatási rendszere is közrejátszott abban, hogy 2000-ben csökkent a népességfogyás üteme, több házasságot kötöttek, több gyermek született, kevesebb volt az abortusz és a válás, mint előzőleg.

A szociális tárca vezetője rámutatott: a kormány népesedési bizottságot hozott létre, amelynek feladata a nemzeti népesedési program kidolgozása. A miniszterelnök által vezetett, miniszterekből és szakértőkből álló bizottság létrehozását az indokolta, hogy egyes előrejelzések szerint a következő 50 évben kétmilliós is lehet a népesség fogyása; ennek megelőzése érdekében pedig a családok stabil működési feltételeinek megteremtésére van szükség.

Harrach Péter említést tett arról, hogy korábban működött egy szakértőkből álló népesedéspolitikai ad hoc bizottság, amely tavaly februárban tette le jelentését a kormány elé. A bizottság a népességfogyás megállítása érdekében három javaslatot fogalmazott meg: a születésszám emelését, a halálozási mutatók javítását, és megfontolásra ajánlotta a betelepítést. - Családügyi miniszterként nekem az első számú javaslatra, vagyis a születések számának növelésére kell helyeznem a hangsúlyt - jelentette ki Harrach Péter.

Magyarországon 2001. február 1-jén - a népszámlálás előzetes adatai szerint - 10 millió 197 ezer ember élt, ez a szám 178 ezerrel kevesebb, mint a tíz évvel korábbi. A nők lélekszáma 5 millió 332 ezer, a férfiaké 4 millió 865 ezer, a fogyási ütem lassul.

Az ENSZ tizennégy éve azzal a céllal hívta életre a világnapot, hogy felhívja az államok - főként a pedig harmadik világbeli országok - figyelmét a Föld túlnépesedésének veszélyére.

A XX. század elején a Földön 1,6 milliárd ember élt. 1960-ra hárommilliárdra nőtt a népesség, azóta viszont megduplázódott a lélekszám. Jelenleg évente mintegy 78 millióval lesz több az emberek száma. Az ENSZ demográfusai szerint 2050-re lelassul a növekedés, és akkor - előreláthatólag - 8,9 milliárd ember népesíti be majd a Földet. Az ENSZ szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy míg Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Japánban a becslések szerint 2050-re minden negyedik ember 65 évnél idősebb lesz, addig a fejlődő világ országaiban több mint egymilliárd tizenéves él majd.