Reflektorfényben a marsi élet magyar elmélete

A legnagyobb űrportál, a Space.com is közzétette annak az elméletnek a lényegét, amelyet magyar tudósok dolgoztak ki lehetséges marsi életformákkal kapcsolatban. Horváth András csillagász-űrkutató, a TIT Budapesti Planetárium igazgatója több neves planetológus és biológus szakemberrel együtt dolgozta ki azt az elméletet, amely nem zárja ki, hogy egyes marsi felszínformák kialakulása biológiai - vagy legalábbis részben biológiai - aktivitással magyarázható.

Sötét foltok a dűnék aljzatán

Az elmélet legkorábbi változata, Horváth András, Gánti Tibor elméleti biológus és Gesztesi Albert, a TIT Budapesti Planetárium igazgatóhelyettesének cikke először az [origo]-ban került a nagyközönség elé . A kutatók beszámoltak a Mars déli sarkvidékén lévő kráterek sötét homokkal borított aljzatán látható ún. sötét dűne foltokról (Dark Dune Spots, DDSs), amelyek alaktani elemzése meglepő konklúziókhoz vezetett. A kutatók szerint ugyanis a jelenleg feltételezett szublimációs folyamatok nem egyeztethetők össze teljes mértékben a Mars Global Surveyor (MGS) űrszonda által készített képsorozat részletesen elemzett néhány fontos sajátságával. Ezek a sajátságok a dűnefelszín finomstruktúráját felülíró kör alakú foltok, ezek izotrópiája (sugárirányban történő egyenletes növekedése), és a nyilvánvalóan a foltok belsejéből induló, kétszáz méteres hosszúságot is elérő vízfolyásnyomok.

Nagy mennyiségű, sötét központú, szürke folt egy 46 km-es kráter belsejét borító homokdűne peremén, és helyenként a tetején (b, c), a déli félteke telének végén

Újabb eredmények

Az elméletet időközben földi analógiákat is felvonultató biológiai alapokra helyezték, s a munkába Szathmáry Eörs evolúcióbiológus és Bérczi Szaniszló planetológus is bekapcsolódott. Új eredményeiket a NASA által megrendezett Hold- és Bolygókutató Konferencián mutatták be idén februárban, Houstonban (Lunar and Planetary Science Confernce XXXII).

Horváth és kollégái - a marsi évszakos változásoknak köszönhetően - újabb foltokat vehettek szemügyre a korábban már tanulmányozott területen, amelyek vizsgálata megerősítette azt az elképzelést, hogy az egyedi DDS-ek előfordulása és alakja gyakorlatilag független a változatos helyi topográfiától. Tavasszal az eredetileg kör alakúnak látszó DDS-ek mintegy "szétfolynak" a dűnék lejtős gerincein és egy meglepően párhuzamos "folyómeder"-rendszert alkotnak a felszínen. Mindezek alapján úgy vélik, hogy ezeknek az alakzatoknak a kialakulása a folyékony fázis, vagyis a víz megjelenésével függ össze.

Az elmélet fokozatosan felkeltette a területen dolgozó kutatók érdeklődését, s foglalkozni kezdtek vele a szakmai internetes fórumok is. Néhány héttel ezelőtt a legnagyobb Mars-portál, a Marsdaily.com írt róla, s mint Horváth András az [origo]-nak elmondta, a közelmúltban megkereste őket a legnagyobb űrportál, a Space.com tudományos szemleírója, Leonard David is. A Space.com hétfőn a marsi élet körüli vitákat taglaló cikk fő témájaként közölte az elmélet lényegét, amelyet az alábbiakban - a kutatócsoport szívességének köszönhetően - részletesebben és magyarul olvashatnak. A cikkben természetesen az elméletnek ellentmondó véleményeket is olvashatunk, ami jelenlegi ismereteink alapján teljesen helyénvaló - egyelőre senki nem képes megmondani, van-e élet jelenleg a Marson, s milyen formában látható.

Biológiai megközelítés

A fent leírt megfigyelések alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy még a teljes szublimációs folyamat feltételezése sem elegendő a DDS-ek tér- és időbeli kialakulásának és fejlődési folyamatainak értelmezésére, amelynek kulcsa minden bizonnyal valamilyen primitív biológiai aktivitás lehet.

Ha valóban létezik élet a Marson, úgy annak alkalmazkodnia kell az ottani környezeti viszonyokhoz és azok változásaihoz, vagyis az ottani változó (fizikai-kémiai) viszonyokhoz. Ez azt jelenti, hogy a feltételezett fotoszintetizáló marsfelszíni organizmusoknak (MSO-k) a kis intenzitású napsugárázás miatt nagy abszorbeáló (fénymegkötő) képességgel bíró pigmenteket (festékanyagokat) kellett kifejleszteniük.

Gánti Tibor a következő élet-ciklust javasolja. A téli időszakban a foltok alatti, mélyen fagyott talajt a CO2- és H2O-jég és -dér bizonyos formái takarják. Az MSO-knak a felszíni talaj és a jégréteg között kell elhelyezkedniük. Mivel a jég átlátszó a fényre, az MSO-ok az intenzíven elnyelt napenergia révén a tél végére felmelegszenek. Felengednek fagyott állapotukból, ami az őket övező jégréteg egy részére is vonatkozik.

Ilyen módon a tavasz elején az MSO-k folyékony közegben találják magukat és az alattuk levő talajjal érintkezve képessé válnak a szükséges tápanyagok felvételére. A folyékony régió mennyisége (tömege) és kiterjedése (nagysága) a besugárzás mértékének függvénye.

A kialakuló folyékony víz feletti jégréteg kiváló hőszigetelő és olyan párolgási körülményeket biztosít, ami egyébként az alacsony légköri nyomás miatt nem jöhetne létre. A tény, hogy a foltok főként a sarkvidéki régióban jönnek létre, arra utal, hogy hosszú időtartamú besugárzásra van szükség a kialakulásukhoz, s és ez az időszak megvédi az MSO-kat az őket körülvevő víz éjszakai megfagyásától. Ennek a folyamatnak egy a Földön is jól ismert analógiája az Antarktisz jegében több méter mélyen élő fotoszintetikus baktériumok életközössége.

A kutatók a houstoni konferencia anyagában - mint ahogyan azt a Space.com is aláhúzza - javaslatot tettek az európai Beagle-2 és a két amerikai marsjáró leszállóhelyét illetően. A javasolt leszállóhely a déli szélesség 55-82. foka közötti övezet, olyan kráterben, amelyben már több tél végén is megfigyelték a DDS-ek kialakulását.

S. T.

A témához kapcsolódó oldalak